Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Fokozott ellenőrzések az utakon húsvétkor

Fokozott közúti ellenőrzésre készüljenek az autósok az utakon. Az akciót már pénteken megkezdik a rendőrök, akik a régi alkoholszonda mellett az újakat is használni fogják. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője arról is beszámolt, hogy a következő években több száz új sebességmérőt vásárolnak, amelyből még az idén kétszázat telepítenek az utakra.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: Európában az ittasságra visszavezethető balesetek aránya két-három százalék, Magyarországon viszont még mindig 11 százalék felett van, bár hozzátette: az utóbbi időben jelentősen javult a helyzet.

Komáromi Endre fontosnak tartotta kiemelni, hogy húsvétkor fokozott ellenőrzésekre készüljenek az autósok. A rendőrség ötszáz darab új és korszerű alkoholszondához jutott, amelyeket a régiekkel együtt a húsvéti ellenőrzések során bevetnek. Az ünnep alatt, péntektől keddig minden leállításos ellenőrzésnél alkoholszonda megfújására kötelezik a vezetőket - hangsúlyozta a főosztályvezető.

Az új szonda kisebb, könnyebb és gyorsabban ellenőriz: nem kell megvárni, amíg átáll a másik ellenőrzésre, ráadásul minden mérési eredményt, így a negatívot és a pozitívot is rögzíti, vagyis nem nyílik alkalom a korrupcióra.

Komáromi Endre elmondta: a folyamatos ellenőrzések célja, hogy európai szintre csökkenjen az ittas vezetők által okozott balesetek száma. Még az idén ötven mobilkészüléket vásárol a rendőrség, 200 darab fixen telepített berendezést telepítenek lakott területeken belülre, és 31 új mérőhelyet alakítanak ki az autópályákon.

A következő években még 400 berendezést vásárolnak, vagyis a rendőrség megnégyszerezi a készülékek számát, így az autósoknak 20-30 kilométerenként kell majd számítaniuk sebességmérésre.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×