Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Már nincs hatalmi harc a Legfelsőbb Bíróságon

Csak egyes bírák próbálkoznak zavarkeltéssel a megbízott elnök szerint. Kocsis István azt mondja, minden rendben volt az MVM-nél. Lapszemle.

Sajnálatos, hogy név nélkül nyilatkozó bírák még próbálkoznak a zavarkeltéssel, de a Legfelsőbb Bíróságon hatalmi harc ma már nincs - állítja a Népszabadságnak adott interjújában Kozma György kollégiumvezető, megbízott elnök. Mint mondta: természetes, hogy mindig vannak, akik törekszenek magasabb beosztásra, ám az kevésbé helyeselhető, ha elfogadhatatlan eszközökkel is próbálkoznak. Most pedig ez történt, így az egyéni ambíciók érvényesítésére tett kísérletek erőteljes konfliktusokhoz vezettek. Ez az állapot lezárult azzal, hogy az államfő nem nevezte ki a távozó elnökhelyettes által a saját utódául választott személyt. Kozma György hozzátette: bírótársaival együtt meggyőződése, hogy az ítélkezés feltételei a megválasztandó elnök hivatalba lépéséig biztosítottak.

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Kocsis István, a Magyar Villamos Művek volt és a BKV jelenlegi vezérigazgatója azt állítja: az MVM az ő idejében csak legitim szerződéseket kötött, és ha nem állítják le, a tervezett befektetések révén többszörösére növelte volna az állami áramtársaság értékét. Miután ugyanis a cég éléről Gyurcsány Ferenc kormányfő közbenjárásával eltávolították, az új vezetőség belső vizsgálatot indított a cég gyanúsnak tartott ügyletei miatt. Kocsis István jelenleg a BKV vezérigazgatója, ahol szintén belső vizsgálat indult az off-shore cégek tanácsadói alkalmazása miatt. Az üzletember szerint azonban nincs oka aggodalomra, az általa birtokolt információk alapján nem kell tartania feljelentéstől.

A magyar sajtópiac évek óta strukturális válságban van, főként az olvasói tábor utánpótlásának hiányában - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke. Hozzátette: a nyomtatott sajtót azért még nem kell temetni. Egy előrehozott választás ugyan több száz millió forint többletbevételt is hozhatna, de a mindennapi gondokat ez nem oldaná meg hosszabb távon. A lapkiadók egyebek közt azt szeretnék elérni, hogy a közterhek ne nyomják agyon a lappiacot.

A Világgazdaság azt írja, Góczi István, az EMFESZ Kft. ügyvezetője szerint adottak a hazai feltételek egy gáztőzsde beindításához. Eddig ugyanis korlátozott volt a verseny a hazai gázpiacon, július 1-jével viszont több okból is tényleges rivalizálás indul. Egyrészt a közüzem megszűnésével körülbelül 20 ezer kis- és középvállalat kerül ki a versenypiacra. Másrészt nagyobb lesz az a piaci hányad, amelyben átláthatóbbak a kereskedők költségei, árképzése. Harmadrészt az árképzésen belül hamarosan a rendszerhasználati díjra terelődik a figyelem.

Hanganyag: Sigmond Árpád

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×