Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Emelkedni fog a használt autók ára

Érezhetően kezd fellendülni Magyarországon a használt autók piaca - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke. Fojt Attila kiemelte: néhány hónapon belül várhatóan emelkedni fog a használt gépjárművek ára, mivel egyre kevesebben cserélik le az autójukat, illetve a jelenlegi euró-forint árfolyam miatt egyre kevesebb használt autót importálnak külföldről, így kisebb lesz a választék.

A tavasz közeledtével megpezsdült a használtautó-piac, így a visszaesés az értékesítésben már csak 15 százalékos a tavalyihoz képest - közölte Fojt Attila. A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke szerint sokan kivártak, tavaly év végén és idén év elején kevesen vettek használt autót.

A legkeresettebbek a kis- és középkategóriás, 3-6 éves autók - mondta a szervezet elnöke. Fojt Attila szólt arról is, a használt járművek többsége 1,1-1,6 millió forint között talál gazdára, de van, hogy kétmillió forintot is adnak egy használt kocsiért.

A válság miatt az új autóknál értékesítési kiesés várható, vagyis a vásárlók 5-10 százaléka be kell, hogy beérje használt kocsival az új helyett - hangsúlyozta. Fojt Attila szerint jellemző az is, hogy az újszerű autót egy régebbi, használtra cserélik az emberek.

A jelenlegi árszínvonal várhatóan valamelyest emelkedni a tavasz vége felé - közölte az elnök. Kifejtette: ennek oka, hogy egyre kevesebben cserélik le autójukat, illetve a jelenlegi euró-forint árfolyam miatt egyre kevesebb használt autót importálnak külföldről, így kisebb lesz a választék is.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×