Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

2010-re ígérték, de 2013 előtt nem csökken a Budapest-Pécs menetidő

Több pécsi beruházás meghiúsulása után most az derült ki: a Budapest-Pécs vasúti pályafelújítás sem valósul meg, a MÁV ugyanis egyelőre nem tervezi azt. Így biztos, hogy a kulturális programokra nem juthatunk el a fővárosból 2 óra alatt InterCityvel a baranyai megyeszékhelyre.

Bő egy évvel ezelőtt még arról számolt be az Európa Kulturális Fővárosa program akkori tanácsnoka, hogy 2010-re három óráról kettőre csökkenhet az InterCityk menetideje Budapest és Pécs között. Bretter Zoltán (SZDSZ) akkor azt közölte: pályarekonstrukciót is végrehajt a MÁV, emellett naponta mindkét irányba két olyan vonatot közlekedtet majd, amelyek út közben sehol nem állnak meg.

A rekonstrukcióval fél órát lehet spórolni a menetidőn, a kelenföldi, a sárbogárdi, a dombóvári, a sásdi és a szentlőrinci várakozás kihagyásával pedig további fél órát. A vasúttársaság és a város ekkor még egy olyan szerződés megkötését tervezte, amely tartalmazta volna a pécsi pályaudvar felújítását is.

A Budapest-Pécs vasútvonal korszerűsítésére egyébként a 2006-os önkormányzati választások előtt Kóka János, akkori gazdasági miniszter is ígéretet tett. A miniszter azt ígérte: a vonalon 100 milliárd forintos beruházás révén már 120-160 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekedhetnek a vonatok, így a Budapest-Pécs InterCity járatok menetideje két órán belülire csökkenne.

Kevesebb mint egy évvel a rendezvénysorozat kezdete előtt a vasút hervasztó képet mutat: a Baranya Megyei Portál cikke szerint az InterCityk koszosabbak mint valaha, a jegyek már nem helyre szólnak, csupán pótjegyek, a vonatok pedig továbbra is három óra alatt érnek le Pécsre. És így lesz ez jövőre is, a MÁV Zrt. közlése szerint ugyanis ennek a pályának a felújítása a vasúttársaság 2013-ig szóló programjában nem szerepel.

A város közgyűlése pedig nemrég 370 millió forinttal csökkentette az Indóház tér és környéke megújításának tervezett költségvetését. Az elvonást azzal indokolták, hogy az önkormányzat a környék rendbetételét a MÁV fogadóépület 2009-es rekonstrukciójához és a pályaudvar felújításához kötötte.

Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. Regionális Igazgatósága sajtóreferense azonban azt mondta: az Indóház térről és a pécsi állomásépület átépítéséről a MÁV legfelsőbb vezetése korábban több alkalommal is tárgyalt Pécsett, és sosem volt arról szó, hogy az állomás felújítása feltétele lenne a tér rekonstrukciójának. A testület döntéséről a MÁV is a sajtóból értesült - tette hozzá. Az állomás átépítése tervben van, amint találnak hozzá forrást, megvalósítják.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×