Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Orbán: Nincs szó cigánybűnözésről, csak cigány bűnözőkről

Orbán Viktorral találkozott szerdán Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában. Az egyeztetésen a Fidesz elnöke azt mondta: súlyosbítja a bajt, ha nem mondják ki, hogy a cigány származású bűnelkövetők száma napról napra növekszik.

A büntetési tételek súlyosbításával, gyorsabb büntetőeljárásokkal, határozottabb törvényalkotással, valamint a cigányok foglalkoztatásának bővítésével elejét lehetne venni a roma származásúak által elkövetett bűnözési hullámnak - jelentette ki a Fidesz elnöke, miután a Sándor palotában találkozott az államfővel.

Orbán Viktor elmondta: a társadalom frusztrált, ezen pedig enyhítene, ha mindenki egyértelműen beszélne.

Világossá kell tenni, hogy a közbiztonság esetében a cigány származású súlyos bűncselekményeket elkövetők aránya napról napra érzékelhető mértékben növekszik. Aki erről nem beszél, becsukja a szemét, az súlyosbítja a bajt. A közbiztonsághoz sem lehet azzal a hozzáállással viszonyulni, ahogy ma ezt a kormány teszi, amely az áldozatok cigány származására, bőrszínére hivatkozva állandóan az elkövetőket mentegeti, ahelyett, hogy a kézre kerítésükről gondoskodna - magyarázta a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nincs szó cigánybűnözésről, csak cigány bűnözőkről, de a Fidesz elnöke szerint a kabinet nem tudja biztosítani a mindenkit megillető védelem jogát, ezért hever a közbiztonság is romokban.

A Fidesz elnöke közel másfél órán keresztül tárgyalt az államfővel, elsősorban a kormány válságkezelő intézkedéseiről.

Szerintem a kormány nem érti a válság lényegét, ezért képtelen a válság sikeres kezelésével kecsegtető programot kidolgozni. A kormányzati logikában továbbra is az országválság, és a költségvetés válságának képe van a fókuszban, holott a válság középpontjában a vállalkozások és a háztartások állnak - mondta a politikus.

Orbán Viktor szerint a kormány eddig kudarcot kudarcra halmozott, és a politikus nem is lát olyan előterjesztést, ami ezen változtatna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×