Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Molnár Károly: A kutatás-fejlesztéstől függ a gyerekeink jövője

Köznapi nyelven is népszerűsíteni kell a kutatás-fejlesztés eredményeit - hangsúlyozta az InfoRádióban a területért felelős tárca nélküli miniszter. Molnár Károly az Aréna című műsorban a kutatóhiányt nevezte az egyik legnagyobb problémának.

Magyarországon a kutatás-fejlesztés és innováció társadalmi elfogadottsága nem elég jó - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint köznapi nyelven is beszélni kell az eredményekről, hogy az "egyszerű" emberek is tudják, a kutatások támogatására szükség van, mert a gyerekeink és unokáink jövője függ ettől. A miniszter példaként kiemelte azt a nyertes projektet, amelynek keretében mangalica-génbankot hoztak létre.

Alapkutatások kellenek, amelyekre alkalmazott kutatásokat lehet építeni, ez lehet a versenyképes ipar alapja - hangsúlyozta Molnár Károly, aki szerint előbb-utóbb elfogynak a kutatók. A kevés pénz mellett legalább akkora gond a humán erőforrás pótlása - tette hozzá.

A tárca nélküli miniszter elmondta: a magyar vállalatok, ha nem is teljes egészében, de beszállítóként részt tudnak venni az olyan nagy projektekben, mint az európai hadronütköztető. A magyar kormány azzal, hogy kinevezett egy embert, aki a tudománypolitikáért, a kutatásért és az innovációért felel, elismerte, hogy ez a terület Magyarországon is fontos - mondta Molnár Károly, aki kiemelte: korábban a feladatokat szétosztották a minisztériumok között, így nem volt egy kézben a stratégia.

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a kormány eddig nem vont el pénzt a területtől, mert felismerte, hogy akkor a jövőtől vonna el.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×