Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Akár 100 km/órás szél is lehet a Dunántúlon

Viharos, akár 100 kilométer/órás szélre és intenzív havazásra kell számítani éjszaka a Dunántúlon - mondta Fodor Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Az ügyeletes meteorológus elmondta, az ország észak-nyugati részén, Sopron környékén már most is 70-80 kilométer/órás széllökéseket mérnek, a következő órákban pedig a Dunántúl egyre nagyobb területén várhatóak viharos széllökések, amelyeknek ereje csak hétfőn fog mérséklődni.

Tájékoztatása szerint a széllökések ereje többnyire 60 és 90 kilométer/óra között lesz, azonban a magasabban fekvő területeken, például a Dunántúli-középhegységben, valamint a Balaton környékén erősebb, akár 90-100 kilométer/órás szél is lehet.

Fodor Zoltán közlése szerint közlekedés szempontjából jelentős gondot okoz, hogy az eső, havas eső havazásba megy át, amely az éjféli órákig a Duna vonaláig terjed majd.

A Dunántúlon a hétfő reggeli órákig több helyen 2-10 centiméternyi hó hullhat, de lesznek olyan területek a Dunántúli-középhegységtől északra, például Veszprém és Komárom-Esztergom megyében, ahol akár 10-20 centiméter hó is eshet - mondta a meteorológus, hozzátéve: egész éjszaka hófúvásokra kell számítani az országrészben.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×