Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Vonatbaleset történt Nyékládházánál

Személyvonat és teherautó ütközött egy vasúti átjáróban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládháza és Tiszaújváros között, a baleset miatt a vonalon áll a vasúti közlekedés.

Kavalecz Imre, a közlekedési társaság sajtófőnöke közölte, hogy a baleset egy sajószögedi vasúti átjáróban történt, ahol a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott egy farakományt szállító teherkocsi.

A teherautóba beleszaladt egy személyvonat, ám az utasok közül szerencsére nem sérült meg senki.

A megyei rendőrség azt közölte, az első információk alapján úgy tudják, hogy a gépkocsiban ketten is megsérültek, egyiküket súlyos, a másikukat könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A vizsgálat és a mentés idején a vonalon nem közlekednek szerelvények. A közlekedés várhatóan délután fél négy, négy óra körül áll helyre a MÁV tájékoztatása szerint.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×