Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Pécsett máris megkezdődött a pozícióharc?

Visszahívta tisztségeiből Juhász Istvánt, a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét a városi közgyűlés szocialista frakciója szombaton.

A döntés Juhász István gazdasági bizottsági elnöki posztját, tagságát, valamint költségvetési bizottsági tagságát érinti.

Juhász István az MTI-nek azt mondta: a frakció ülésén nem vett részt, a határozatról telefonon tájékoztatták, és azzal magyarázták, hogy ő terjeszti a sajtóban a napokban megjelent információkat, amelyek szerint függetlenként indulna Pécs Tasnádi Péter halálával megüresedett polgármesteri székéért.

A politikus hangsúlyozta, hogy ez nem így van, ezeket a híreket cáfolta, de a frakció tagjai mégis ezt feltételezték róla.

Sajtóhírek szerint Juhász István egyezséget kötött a Fidesszel a közelgő pécsi időközi polgármester-választással összefüggésben. Ennek lényege, hogy indulásával megosztaná a baloldali szavazókat, nagyobb esélyt adva a Fidesz jelöltjének, Páva Zsoltnak, akitől alpolgármesteri tisztséget kapna cserébe, ha még további két szocialista közgyűlési tagot is maga mellé állít a frakcióból. E nélkül ugyanis hiába lenne a városnak fideszes polgármestere, a közgyűlésben megmaradna a MSZP-SZDSZ többség.

Juhász István szombaton az MTI-nek megjegyezte ugyanakkor, hogy "mostantól új alapokon kell gondolkodnia", és "bár mindez idáig nem is volt kérdés", a történtek után az is elképzelhető, hogy elindul az időközi polgármester-választáson.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×