Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Felfüggesztett börtönre ítélték az MSZP szabolcsi irodavezetőjét

Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Nyíregyházi Városi Bíróság Gyarmati Mihályt, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei irodavezetőjét.

Az irodavezetőt kétrendbeli hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt egy év szabadságvesztésre és 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság, az ítélet végrehajtását ugyanakkor három év próbaidőre felfüggesztette.

Gyarmati Mihály egyik rokona 2007 októberében ittas állapotban okozott koccanásos balesetet Nyíregyházán. Az esemény két tanúját az irodavezető arra kérte, hogy változtassa meg vallomását. Az egyik beszélgetésről készült hangfelvétel ezután a nyomozókhoz került.

Az ügyben 2008 márciusában a mostani ítélettel megegyező végzés született, ezt Gyarmati Mihály nem fogadta el, és tárgyalás megtartását kérte.

A tárgyaláson a védelem többek között a vádlott büntetlen előéletét és társadalmi szerepvállalását is megnevezte enyhítő körülményként.

Utóbbit a bíróság nem fogadta el, az indoklás szerint ugyanis az ilyen tisztségben lévő személytől "főként elvárható lenne, hogy ne kövessen el ilyen bűncselekményt".

A bíróság eltúlzottan enyhe büntetésnek nevezte a védelem által kért pénzbüntetést. A vádlott ugyanis szándékos bűncselekmény miatti eljárásban próbált mentesíteni valakit a büntetőjogi felelősség alól úgy, hogy a tanúkat "hamis tanúvallomás tételére rávezesse" - hangzott el a szóbeli indokolásban.
A vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×