Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
322.99
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Fidesz: a forint gyengülése a kormányzati politika kudarca

A Fidesz szerint a kormányzati politika kudarcát jelzi, hogy az euró árfolyama átlépte a 300 forintos lélektani határt - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője, a párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A forint gyengülése a parlament rendkívüli ülése után kapott újabb lendületet, ez egyértelműen jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét méltatlan volt a piac bizalmára, hiszen semmi olyan nem hangzott el az ülésen, ami bizalmat ébresztett volna a befektetőkben, a gazdaság szereplőiben - mondta.

Arra a kérdésre, hogy az eddig kamatcsökkentést sürgető Fidesz a jelenlegi helyzetben elfogadhatónak tartaná-e a jegybanki alapkamat emelését, a párt frakcióvezetője azt mondta: a mai kamatszint mellett és főleg egy emelt kamatszint mellett nem lehet hitelt felvenni. Még inkább eltűnik a pénz a gazdaságból és még súlyosabbá válik a gazdasági válság. Ezért úgy gondolják, hogy önmagában a kamatemelés nem biztos, hogy jó megoldás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×