Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Egyre több a bevándorló Magyarországon

Tranzit országból lassan befogadó országgá válhat Magyarország, ám ehhez az integráció elősegítését szolgáló stratégia, illetve jogszabály létrehozására is szükség van - mondta a Bevándorlás és Állampolgársági Hivatal főigazgatója évértékelő sajtótájékoztatóján.

Tavaly is nőtt valamelyest a bevándorlók száma, és 14 százalékkal több esetben kellett eljárást folytatni jogsértés miatt, mint az előző évben - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.

A korábbi évekhez hasonlóan 2008-ban is mérsékelt ütemben nőtt a Magyarországon élni kívánó külföldiek, köztük az uniós állampolgárok száma - mondta az elmúlt év migrációs helyzetéről tartott sajtótájékoztatón Végh Zsuzsanna.

Jelentősebb változásnak nevezte, hogy míg 2007-ben körülbelül 21 ezer, addig tavaly 35 ezer külföldi kért az unión kívülről tartózkodási engedélyt Magyarországon - ezen belül kiemelkedik az ukrán, kínai és szerb kérelmezők aránya.

Rugalmasság és együttműködés - Avarkeszi Dezső igazságügyi szakállamtitkár így összegezte a hivatallal szembeni minisztériumi elvárásokat. Mint mondta, a védelmet kérők először a hivatal munkatársaival találkoznak, s ez befolyásolja a Magyarországról kialakult képet is. Hozzátette: érdemes jobban kihasználni a hazai civil szervezetek segítségét.

Ami az elkövetkezendő időszakot illeti, a szakállamtitkár közölte: nem tudni, hogy változik-e a menekültek összetétele, aránya, de a globális válság idején mindenre fel kell készülni. Példaként említette Koszovó függetlenedését, amelynek következtében nagyobb arányban kértek menekültstátuszt szerb, roma lakosok a térségből. Ügyük elbírálása folyamatban van.

Bár az ENSZ menekültügyi biztosságának korábbi vezetője tett kritikai észrevételeket, alapvetően jónak ítélte a hivatal munkáját - közölte kérdésre válaszolva a szakállamtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×