Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Bajnai: Vissza kell szerezni a befektetők bizalmát

A kormány fájdalmas lépésekkel már tavaly megkezdte a kiadások csökkentését - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A tárcavezető hangsúlyozta: az állami újraelosztás rendszerének jelentős átalakításával meg kell változtatni az ország haladási irányát, hogy évről évre több pénzt lehessen megtakarítani. A miniszter hangsúlyozta: Magyarországot belátható időn belül nem fenyegeti a pénzügyi összeomlás veszélye.

A legnagyobb probléma Magyarországon az, hogy rendkívül alacsony a foglalkoztatás: a felnőtt népesség alig több mint felének, 57 százalékának, van legális munkája - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, hangsúlyozva: a magánszektorban ma kétmilliónál is kevesebben dolgoznak azok, akik adót fizetnek. Õk viszik a vállukon az országot - jegyezte meg.

Mivel ilyen magas az inaktívak aránya, nagyon sokan vannak, akik az újraelosztásban érdekeltek. Emiatt a pártok az elmúlt tíz évben a nem dolgozók kegyeiért versengtek, a választási kampányokban nekik ígérgettek - mutatott rá Bajnai Gordon, aki szerint inkább a fejlődés és a növekedés irányába kellene licitálni.

A tárcavezető hangsúlyozta: meg kell szabadítani a munkát agyonnyomó terhektől a munkavállalókat és a munkaadókat. Ez többek között személyi jövedelemadó-csökkentést és egyben a kiadások lefaragását is jelentené. Utóbbit, fájdalmas lépésekkel, már tavaly elkezdte a kormány, például úgy, hogy csökkentette a 13. havi fizetést a közalkalmazottaknál - jelentette ki Bajnai Gordon.

Hozzátette: ezeken túlmenően szükség van még a kiadások további csökkentésére, de nem "egyszeri farigcsálásokkal" - olyan lépéseket kell tenni a szociális és foglalkoztatási rendszerben, amelyek hosszú távon, évről évre egyre nagyobb megtakarítást hoznak. Így át lehet állítani az ország haladási irányát - jegyezte meg.

Nem fenyeget csőd

Magyarország kényszerhelyzetben van: vagy mi változunk, vagy a nemzetközi válság olyan változásokat kényszerít ránk, amelyek sokkal rosszabbak lesznek a kormány által javasolt lépéseknél - mondta Bajnai Gordon, aki hangsúlyozta: októberben már sikerült rövid távon kezelni a pénzügyi válságot, így Magyarországot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság hiteleinek köszönhetően nem fenyegeti a fizetésképtelenség.

Most nem fenyeget az államcsőd veszélye, de ha nem szerezzük vissza az országnak hiteleket biztosító külső finanszírozók bizalmát, akkor előbb-utóbb elfogy az IMF-pénz, és baj lesz - jelentette ki a gazdasági miniszter. Mint mondta: ez sikerülhet, ha Magyarország megmutatja, képes a növekedésre és a fejlődésre.

A politikus hangsúlyozta: egy ilyen válság közepén nem lehet felelőtlenül ígérgetni, mert az egymásra licitálás és a felelőtlen kampány az országot egy másik irányba lökheti.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×