Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Továbbgyűrűzik az erzsébetvárosi ingatlanbotrány

Bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg az ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyben az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közölte: Gál György a megalapozott gyanú szerint az érintett vállalkozóval együttműködve, az értékbecslő segítségével, 2003-ban és 2004-ben követte el a bűncselekményt.

Keresztes Imre emlékeztetett arra, hogy a gazdasági bizottság előzetes letartóztatásban lévő elnökét jelenleg csalással, vesztegetéssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítják.

A VII. kerületi önkormányzatnak a nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal összesen mintegy 970 millió forint kárt okoztak, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. A megalapozott gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke összesen 305 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a közreműködésért.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×