Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.48
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Vasárnap választanak Ferencvárosban

Vasárnap tartják a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját, miután a január 11-i első forduló az alacsony részvétel miatt nem volt érvényes.

A vasárnapi választás akkor tekinthető érvényesnek, ha a voksoláson részt vesz a választásra jogosultak több mint egynegyede, közel 7.800 szavazó. A két héttel ezelőtti első fordulóban több mint 8 ezer érvényes szavazatot adtak le a választók.

A budapesti 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben azért tartanak időközi képviselő-választást, mert az SZDSZ-ből kilépő Gegesy Ferenc polgármester lemondott országgyűlési mandátumáról.

Az ajánlószelvények gyűjtését több szabálytalanság kísérte.

Az első fordulóban a legtöbb szavazatot Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta (58,6 százalék), a második az MSZP jelöltje, Bánsághi Tamás lett (23,1 százalék), a harmadik a Jobbik képviseletében Szegedi Csanád (8,5 százalék). Negyedik lett John Emese (SZDSZ) 5,2 százalékkal, ötödik Várady Tibor (Humanista Párt) 3,7 százalékkal, míg Paulik Péter (Magyar Kommunista Munkáspárt) a szavazatok 0,8 százalékát szerezte meg.

A második fordulóban már csak öten indulnak, mert az SZDSZ jelöltje visszalépett.

A kampánycsend szombaton nulla órakor kezdődik, és a voksolás befejezéséig, vasárnap este hét óráig tart.

Az első forduló azért volt érvénytelen, mert nem jelent meg az urnák előtt a választásra jogosultaknak több mint a fele. A mostani választás érvényességéhez már 25 százalékos részvétel is elegendő, és az a jelölt kapja meg a mandátumot, akire a legtöbben szavaznak. Érvényes választás csak akkor lehet eredménytelen, ha két jelöltre azonos számú szavazat érkezik. Érvénytelen választás, azaz 25 százalék alatti részvétel, valamint szavazategyenlőség esetén új választást írnak ki.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×