Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.48
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Influenzajárvány közeleg - oltassuk be magunkat!

Legkésőbb két hét múlva Magyarországra ér a nyugat-európai influenzajárvány; hetente majdnem 15 ezer új beteg jelentkezik a háziorvosoknál - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Szolnoki István elmondta: még mindig nem késő beadatni a védőoltást. Egy országos influenzajárvány idején legalább félmillióan, de az is lehet, hogy egymillióan kapják el a vírust.

Negyedével többen, 15 ezren jelentkeztek a háziorvosoknál az év harmadik hetében az előzőhöz képest - mondta el az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese, Szolnoki István. Hozzátette: járvány még nincs, azt heti húszezer új betegnél nyilvánítják ki, és regionális járványról sem beszélhetünk. A járványt az influenza A-vírusa okozza, a megbetegedések többségét pedig a B-vírus variánsai váltották ki.

Szolnoki István figyelmeztetett: Európa legtöbb országában közepes vagy magas az influenza aktivitása, tőlünk nyugatra már mindenütt országos járvány van. Járvány idején akár félmillióan is orvoshoz fordulhatnak, és a betegek száma egymillió is lehet. Ilyenkor a lakosság 5-15 százaléka esik át a betegségen. A felnőttek általában négy-öt nap alatt legyűrik a kórt - vázolta a főosztályvezető-helyettes.

Fölhívta rá a figyelmet, hogy a védőoltást még a járvány közben is érdemes beadatni, különösen az időseknek - ez a már elkapott betegséget is enyhítheti.

A krónikus betegségben szenvedőknél igen nagy annak az esélye is, hogy szövődmények lépnek föl, ezek akár halálhoz is vezethetnek.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×