Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322.73
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Csak jövő héten tér vissza a tél

A hétvégén még nem tér vissza a tél - tájékoztatta az InfoRádiót Török László. A meteorológus szerint az átlagosnál 3-4 Celsius-fokkal enyhébb lesz a hőmérséklet, de napsütésre csak kevés helyen számíthatunk.

A hétvégén még nem tér vissza a tél, erre inkább a jövő hét második felében kell számítani, akkor akár havazás is előfordulhat - mondta el az InfoRádiónak Török László.

A meteorológus hozzátette: a hétvégén még enyhe, 4-5 Celsius fokra lehet számítani, hajnalban azonban fagypont körül lesz a hőmérséklet.

Számítani kell csapadékra is, nyugat felől ugyanis nedves levegő éri el az országot, így már az éjszaka során esőzés várható.

Szombaton északnyugaton felszakadozik a felhőzet, de az ország többi része felhős marad, és esőzésre kell számítani. Vasárnap főleg a déli országrészben várható eső, zápor, északon pedig kis mennyiségű hószállingózás, havas eső is előfordulhat.

A frontérzékenyek hétvégén hidegfrontra számítsanak.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×