Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322.73
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Bajnai: Nem feltétlenül kell új költségvetést elfogadni

A gazdasági miniszter szerint az idei év első felében döntés születhet a munkát terhelő adók és járulékok csökkentéséről. Bajnai Gordon az InfoRádiónak azt mondta: nemcsak az áfa emeléséből, hanem más forrásból is megteremthető ennek a fedezete. Több átcsoportosítást a kormány saját hatáskörben megtehet, de parlamenti jóváhagyásra is szükség lesz.

A magyar gazdaság akkor tud kikerülni a válságból, ha növekedési pályára áll - mondta az InfoRádiónak a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Hozzátette: a mutatók most minden országban romlanak, ám ahol ebben a nehéz helyzetben is képesek hosszú távra gondolkodni és érdemi átalakításokat bevezetni, nyertesként kerülhet ki a krízisből.

Bajnai Gordon szerint Magyarország is nyerhet, ha még 2009 első félévében képes azokat a döntéseket meghozni, amelyek lehetővé teszik, hogy meginduljon a gazdasági növekedés.

A gazdasági miniszter közölte: nem áfa-, sőt, nem is egyszerűen költségvetési probléma van Magyarországon. Kijelentette: az adó- és a szociális rendszer átfogó átalakítására van szükség, olyanra, amely munkára ösztönöz, tehát csökkenti a munkát terhelő adókat és járulékokat.

A költségvetésről szólva Bajnai Gordon elmondta: nem feltétlenül kell új büdzsét elfogadni, hiszen a kormány bizonyos mértékű eltéréseknél saját hatáskörében hajthat végre változtatásokat.

Ahhoz, hogy rendszerértékű módosításokat lehessen végrehajtani, jelentős, érdemi parlamenti döntésekre lesz szükség - jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×