Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

2012-től jöhet a dugódíj

A szakértők 2012-től 400-600-800 forintos dugódíjat javasolnak a Hungária körút-Október 23. út-Bocskai út-Karolina út-Alkotás utca-Margit körút vonalán belül Budapest új közlekedési rendszerfejlesztési tervében, amelyről kedden tárgyalt a Főpolgármesteri Kabinet.

Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató elmondta, hogy a közlekedésrendszer korábbi fejlesztési tervét 2001-ben fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, és ennek aktualizált változata került most a városvezetés elé. A programot a Főmterv Zrt. által vezetett szakmai konzorcium készítette, együttműködésben számos civil szervezettel. A szakértők a munka során két körben egyeztettek a kerületi önkormányzatokkal is.

A terv célja, hogy a főváros közlekedésére távlati koncepciót nyújtson, és egyúttal a 2020-ig tervbe vett uniós nagyprojektek stratégiai megalapozását is szolgálja. A fővárosi program illeszkedik az országos, tavaly elfogadott egységes közlekedésfejlesztési koncepcióhoz és az Európai Unió 2007-es Közlekedési Zöld Könyvének alapelveihez is. A dokumentum bemutatja azt is, hogy az uniós támogatásra rövid távon esélyes közlekedési projektek miként illeszkednek Budapest és az ország közlekedési rendszeréhez.

Az előző koncepcióhoz képest nagyobb hangsúllyal jelennek meg a tervekben a környezetvédelmi szempontok, különös tekintettel a levegőminőség javítására, a közösségi és a kerékpáros közlekedés fejlesztésére, valamint az egyéni gépjárműforgalom csökkentésére. A fejlesztési terv átfogó díjpolitikai stratégia kidolgozására is javaslatot tesz, amely magában foglalja a parkolási díjakat, a közösségi közlekedési tarifákat, valamint az úthasználati és a behajtási díjakat is.

A szakértők rámutatnak arra, hogy az általuk javasoltnál kisebb, a Nagykörúton belüli úthasználati díj, zóna meghatározása esetén járhatatlanul zsúfolttá válnának a körutak és a hozzájuk kapcsolódó Duna-hidak. A koncepció 400-600-800 forintos behajtási díjakkal modellezte a várható forgalomcsökkenést, ennek megfelelően naponta 60-110 ezer autóval kevesebb közlekedhetne a belső negyedekben, csökkentve ezzel a levegőszennyezettséget, a zsúfoltságot.

A kabinet felkérte a szakértőket, hogy fél év alatt készítsenek részletes intézkedési tervet a 2020-ig megvalósítandó jogszabályi változásokról és fejlesztésekről, beleértve ezek költségvetési vonatkozásait is.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×