Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.47
bux:
148117.13
2026. november 4. szerda Károly

Gúnyolódik az új szervezeten Dávid Ibolya ellenzéke

Ifjúsági Konzervatív Unió néven új konzervatív ifjúsági szervezet alakult - közölte a Magyar Demokrata Fórum. Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) arra hívta fel a figyelmet, hogy az MDF alapszabálya szerint a pártnak csak egy ifjúsági szervezete lehet, ez pedig az IDF.

A közlemény szerint az Ifjúsági Konzervatív Unió azzal a céllal alakult, hogy részt vegyen egy konzervatív szemléletváltás és fordulat előmozdításában, amelyre az ország érdekében van sürgősen szükség.

A szervezet megalakulásakor egyértelművé tette, hogy a Magyar Demokrata Fórum (MDF) konzervatív politikájában látja a jelenlegi válságból való kilábalás garanciáját, valamint a magyar középosztály megerősítését.

Az Ifjúsági Konzervatív Unió elnökévé Horváth Istvánt választották. A nevét IQ-ként rövidítő szervezet vezetője szerint az elmúlt év a fiatalok számára bebizonyította, hogy megújulásra van szükség az MDF-ben és a magyar közéletben egyaránt.

Belső harcok után

Az új szervezet alakulásának hátterében feltehetőleg az áll, hogy az MDF és annak ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) közötti viszony megromlott a legutóbbi pártelnökválasztás idején.

Korábban az MDF több politikusa is jelezte: következményei lehetnek, ha az IDF-ben nem zajlik le érdemi tisztújítás; vagyis a szervezetet továbbra is - az MDF-elnökjelöltségtől a megfigyelési ügy kirobbanása után visszalépett - Almássy Kornélhoz közel álló emberek vezetik.

A szervezet decemberi tisztújításán ennek ellenére újraválasztották Lasztovicza Gábor elnököt, az MDF-ből kizárt Almássy Kornél pedig alelnökként dolgozhat tovább.

Az IDF közleményt adott ki az új szervezet megalakulását követően, ebben azt írták: öröm a számukra, ha a közéletben aktívan tevékenykedő fiatalok jelennek meg. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az MDF-nek - alapszabálya szerint - egyetlen ifjúsági szervezete van, az IDF. "Ezért javasoljuk, hogy az új szervezet a céljaikat jobban kifejező Ultra Ibolya Akció Csoport nevet használja" - zárul a Lasztovicza Gábor IDF-elnök nevével jegyzett közlemény, félreérthetetlenül Dávid Ibolya MDF-elnökre utalva.

Az IDF-elnök elmondta: az MDF alapszabályát csak a párt országos gyűlésének kétharmados többsége módosíthatja.

Más értékrend

Az IQ elnöke a távirati irodának azt mondta: az új szervezet segíteni kívánja az MDF-et céljai elérésében. Horváth István - aki jelenleg az IDF-nek is tagja - hozzátette: jó kapcsolata van az IDF vezetőivel, ám más értékrendet kíván képviselni, mint ők. Rövidesen kilép az IDF-ből, de jelezte, hogy a kettős tagság is lehetséges.

Az egyesületi formában működő IQ közel száz taggal alakult meg, és közülük többen jelenleg is tagjai az IDF-nek.

Az alakuló ülésen az MDF képviseletében mások mellett részt vett (ám nem lépett be a szervezetbe) Viniczai Tibor alelnök és Makay Zsolt, az országos választmány elnöke.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×