Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.48
bux:
147387.87
2026. november 4. szerda Károly

"Olyan rossz a magyar-szlovák viszony, hogy nem lehet tovább rontatni"

A következő hónapokban esedékes több szlovákiai választás miatt jelentősen erősödhet északi szomszédunknál a kormányzati erőre emelkedett magyarellenesség - mondta az InfoRádiónak a szlovákiai Fórum Intézet elnöke. Öllös László politológus szerint a magyar-szlovák viszony olyan rossz, hogy nehezen lehetne tovább rontani.

Nem tartja helytállónak a magyar külügyminiszter megállapítását Öllös László, a szlovákiai Fórum Intézet elnöke, miszerint közeledett egymáshoz a szlovák és a magyar álláspont a külügyminiszterek találkozóján. Szavai szerint mindössze apró, marginális kérdésekben történt megegyezés. Göncz Kinga szerint a két ország kormányfőjének megállapodásaként született 14 pontból három és fél teljesült.

Ján Kubis és Göncz Kinga azután tárgyalt egymással Budapesten, hogy Robert Fico kormányfő december elején visszautasította Gyurcsány Ferenc révkomáromi tárgyalásukon tett hatpontos javaslatát, a szlovák vezető politikusok pedig elutasították Sólyom László köztársasági elnök Érsekújváron Ivan Gasparovic szlovák államfőnek megfogalmazott kéréseit a szlovákiai kisebbségi törvény megalkotásáról és a kisebbségi ombudsmani hivatal létrehozásáról.

Az Ipoly-hidak, a magyar-szlovák külügyminiszteri díj és a közös történelmi olvasókönyv a megoldott ügyek között szerepel - emelte ki Göncz Kinga a találkozó után. Hozzátette: tíz kérdés megoldása még folyamatban van.

Öllös László ugyanakkor azt mondta: a jövő év mutatja majd meg, hogy ez mire elég, Szlovákiában ugyanis 2009-ben európai parlamenti és megyei választások is lesznek, valamint köztársasági elnököt is választanak majd, ezekből kettőnek pedig valószínűleg lesz második fordulója is.

A politológus kifejtette: a kampányban majd elő kell kerülnie minden érvnek, amivel az urnához csalogatják a választókat, köztük a magyar ügynek is. Most épp azért nem beszélnek erről, mert Ján Slota utolsó kijelentése óta erős kritika érte az SNS-t, a Szlovák Nemzeti Pártot, másrészt annyi gazdasági botránya volt a pártnak, hogy erre terelődött a figyelem, beleértve a pártelnök vagyoni helyzetét is.

Figyelmeztetett, csak az alpári megjegyzések tűntek el a szlovák közéletből, a megfontolt, de kifejezetten magyarellenes, Magyarországot veszélyforrásnak tartó mondatok maradtak. Gyakori jelenség, hogy a kampányban egyébként nem magyarellenes pártok is magyarellenes jelszavakkal operálnak.

Rámutatott: a szlovák sajtó nem foglalkozik a magyar parlament hétfői nyilatkozatával. Abból viszont Öllös szerint egy valami hiányzik, a konkrét utalás a magyar szélsőségesekre, hiszen a nyilatkozat a szlovák közvéleményhez is szól. Enélkül pedig szerinte felmerülhet a vád, hogy kioktató a hangneme, és elkendőzheti a bajokat. A vád Ficó kapcsán is felmerülhet, aki csak általánosságban szólalt fel a maga szélsőségeseiről.

Hétfőn négypárti, 12 pontos nyilatkozatot fogadott el a szlovákiai politikai és társadalmi eseményekkel összefüggésben az Országgyűlés. Ebben elítéli a radikalizmust, az idegengyűlöletet és az erőszakot. A szöveg alapján a magyar parlament aggodalommal tekint vegyes szlovákiai politikusok kisebbségellenes megnyilatkozásaira. Az SZDSZ nem értett egyet a nyilatkozat elfogadásával, de a párt képviselőinek szavazata nélkül is megvolt a szükséges, kétharmados többség a jóváhagyáshoz.

A magyar-szlovák viszony egyébként a Fórum Intézet szerint annyira rossz, hogy már nehéz rajta tovább rontani.

A kedden megjelent szlovák elemzések szerint Göncz Kinga és Jan Kubis hétfői megbeszélésén nem született érdemi közeledés a két ország viszonyában.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Az Állambiztonsági Levéltár irattároló pincéjében kezdődött az a tájékoztató, amelyen bejelentették november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, és hogy élesítik a Nyitottaktak.hu weboldalt az adatokkal. A főigazgató jelezte, sokkal teljesebb lenne a kép, ha Moszkva-környéki levéltárak anyagaihoz is hozzá lehetne férni. Cikkünk frissül. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×