Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
311.92
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Különleges üveg a hamis méz ellen

Jövőre már nemcsak hologramos zárszalaggal, hanem különleges üveggel is küzdenek a mézhamisítók ellen a magyar méhészek - írja az Index.

Néhány héttel ezelőtt 144 mézet vizsgáltak meg a hatóságok, ebből 18-ról derült ki, hogy nem természetes, adalékanyagokat is tartalmaz, vagyis hamisítvány. Tavaly még sokkal rosszabb volt az arány.

Ránézésre egyébként képtelenség megállapítani, hogy a méz eredeti-e. Akkor lehet gyanakodni, hogy a mézben valamilyen más, nem méhek által termelt anyag is van, amikor a 720 milliliteres üveg nem éri el az 1 kilogrammos súlyt. Árulkodó lehet a sűrűség is: ha az üvegben lassan halad a buborék, valószínűleg eredeti a méz. Hamarosan pedig a csomagolás is segíthet a vásárlóknak.

A Népszabadság arról ír, hogy majd mindegyik fővárosi, kerületi szervezet leadta jelöléseit az MSZP budapesti szervezetének tisztújítása kapcsán. Ennek alapján bizonyosra vehető, hogy a december 19-i küldöttgyűlés után Burány Sándor és a jelenlegi pártvezetés a helyén marad. Kihívó nélkül maradt az ügyvezető elnök Molnár Zsolt, illetve a gazdaságpolitikai alelnök, Józsa István. A társadalompolitikai alelnöki székben biztosan újrázhat Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.

A fővárosi szervezet vezetésének összetétele azért nem lényegtelen, mert a budapestiek adják a pártkongresszus küldötteinek majd egynegyedét. Molnár Zsolt szerint Gyurcsány Ferenc pártelnök és Simon Gábor választmányi elnök támogatása a budapestiek körében megkérdőjelezhetetlen.

Autópálya-építő céget hozott létre a Kabai-család - olvasható a Magyar Nemzetben. A Sztráda-ép Kft-ben cégvezető lett Veres János pénzügyminiszter adócsalásért elítélt volt üzlettársának veje mellett B. Imre többszörösen büntetett előéletű vállalkozó is. A Brumi becenevű B. Imrét a lap értesülései szerint a hetvenes években egy évre ítélték el erőszakos nemi közösülésért, majd a nyolcvanas években is büntetést szabtak ki rá közokirat-hamisítás és lopás miatt. Bűnlajstromában szerepel tartozás fedezetének elvonása, könnyű testi sértés és jövedékkel való visszaélés is. B. Imre a börtönben ülő Kabai Károly jobbkezeként intézi a család rázós ügyeit.

A Világgazdaság arról ír, hogy Budapestre hozza európai szolgáltató központját a Lexmark. Az irodatechnikával foglalkozó - főként nyomtatókat gyártó - amerikai cég leányvállalatával évek óta kiemelt szereplője a magyar piacnak. Itteni jelenléte most egy kompetenciacenterrel bővül, ahová magasan képzett közgazdasági és műszaki diplomásokat keres. A központot a lap értesülései szerint kedden nyitják meg.

A Napi Gazdaság cikke szerint a válság ellenére mind a könnyen, mind a nehezebben emészthető kultúra iránt fogékony a magyar közönség. A lap által készített körkép szerint a pop-rock világában mozgó nagy előadók is piacképesek maradtak itthon, jóllehet a koncertszervezők szerint a budapesti vásárlóerő esetenként 20-40 százalékkal is gyengébb a prágainál. A lap információi szerint a Diótörőre már szeptemberben elfogytak a belépők, a Puccini-hét előadásaira sem lehet már jegyet kapni. Az Operaház szerint ha megdupláznák a népszerű előadások számát, akkor is telt házzal működne decemberben az intézmény.

A Portfolio.hu arról ír, hogy a világgazdaság az elmúlt 60 év legsúlyosabb válságával néz szembe. A Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza szerint a jó hír az, hogy elkerültük a pénzügyi katasztrófa bekövetkezését. A rossz hír azonban az, hogy a fejlett országokban meghozott intézkedések ellenére a válságnak súlyos és mély reálgazdasági hatásai vannak. Az egyik legfontosabb eleme a válságnak, hogy az üzleti szféra és a fogyasztók egyaránt elveszítették bizalmukat. Az állami kiadások növelése ilyen körülmények között központi szerepet kell kapjon.

Az elemző szerint a jövőbe tekintve, a válság enyhülésekor a kormányzatoknak két fő kérdéssel kell foglalkozniuk. Az egyik, hogy a válság csillapodásakor a kormányok költségvetési pozíciója drasztikus változást fog mutatni: a rövid távon megugró kiadások hosszabb távon magasabb adósságszinthez vezethetnek. A másik fontos kérdés a jövőben az lesz, hogy az egyes kormányok hogyan tudják majd kezelni jelenlétüket a pénzügyi szektorban. A Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza szerint további kihívást jelent a pénzügyi felügyeleti rendszer megújítása.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×