Képriport: elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Órákon belül elfogták a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombaton délután leszúrt egy 24 éves fiatalembert a fővárosban, aki a helyszínen meghalt
Eljött a nap, nyílnak az ügynökakták
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerda reggeli túlélőcsomag: időjárás, hírek, árfolyamok, névnap (2026. november 4.)
A Pénzcentrum 2026. november 4.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Democrats take control of US Congress as voters reject Trump's Republicans
President Trump acknowledges the Iran war, and higher fuel prices, were factors in the Republicans' defeat - and says Democrats "did a good job" in the midterm elections.





