Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Egyre többen érzik a válságot saját bőrükön

A lakosság egyre nagyobb része érzi át a pénzügyi világválságot - derül ki a Forsense 2008 novemberében végzett közvélemény-kutatásából, amelyben ezer embert kérdeztek meg. A felmérés szerint nőtt a jövővel kapcsolatos borúlátás.

Az embereket egyre inkább érdekli és érinti a globális pénzügyi világválság, legalábbis a Forsense 2008 novemberi közvélemény-kutatása szerint. A pénzügyi-gazdasági krízis következményeit érzékelők csoportja együttesen immár a teljes felnőtt lakosság egyharmadát teszi ki, ebből 12 százalékot bevallása szerint már nagymértékben érintett a válság. Különösen a középkorúak (35-54 évesek) érzik magukat az átlag feletti mértékben érintettnek.

A vizsgálatból kiderül, egyre többen számolnak azzal, hogy a következő hónapokban már személyes életükre is valamilyen hatással lesz a válság. A válaszolók egynegyede mondható bizakodónak, vagy legalábbis nincs kiforrott véleménye a jövőről, ugyanakkor a jövővel kapcsolatos pesszimizmus tekintetében is a középkorúak, illetve a falvakban élők emelkednek ki az átlagból.

Novemberben már a választópolgárok közel kétharmada tartotta valószínűnek, hogy évekig elhúzódó gazdasági világválság lesz, és Magyarországnak súlyos következményekkel kell számolnia. Az átlagosnál jobban nőtt a pesszimisták aránya egy hónap alatt a felsőfokú végzettségűeknél, az alapfokú végzettségűeknél és az 55 évnél idősebbek csoportjában.

A megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy neki, vagy a vele egy háztartásban élőknek van deviza alapú hitelük. Erről a csoportról azt lehet mondani, hogy az átlagosnál 10 százalékkal nagyobb intenzitással figyelik a válsággal kapcsolatos híreket, háromnegyedüket legalább kismértékben érintették már a válság következményei és az átlag feletti arányban valószínűsítik ugyanezt a jövőre vonatkozóan is. Ugyanakkor ez a csoport sem pesszimistább a társadalom többi részénél a tekintetben, hogy várható-e elhúzódó válság, sőt a devizahitelesek között valamivel kevesebben 62 százaléknyian valószínűsítik ezt.

A háztartások kiszolgáltatottságát jól mutatja, hogy a devizahitellel rendelkező háztartások tagjainak 41 százaléka saját állítása szerint gyakorlatilag semekkora növekedést nem tud elviselni - megszorítások árán sem - a havi törlesztő részletben. A teljes népességre vetítve ez több százezer háztartást érinthet. További 30 százalék legfeljebb 20 ezer forintos emelkedést még kibír, ennél többet viszont csak 13 százalék. Különösen a kisebb vidéki településeken élők mondják nagy arányban, hogy nem volnának képesek tovább szorítani a kiadásaikon, ha a törlesztő részletek emelkedése ezt tenné szükségessé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×