Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A Fidesz és a KDNP megszavazza a főbírójelöltet

A Fidesz-frakció vezetése azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását igen szavazatukkal támogassák. A KDNP szintén támogatja a jelöltet, az MSZP-frakció elnöksége pedig azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a képviselők lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak hétfőn.

Havasiné Orbán Mária parlamenti bizottsági meghallgatásain kétséget kizáróan bizonyította alkalmasságát a főbírói tisztségre - olvasható a Fidesz frakció vezetőinek közleményében. A főbírójelöltet hétfőn az alkotmányügyi bizottság, szerdán az emberi jogi bizottság hallgatta meg.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja, ismerve Havasiné Orbán Mária eddigi tevékenységét, támogatja megválasztását - közölte Rubovszky András, az ellenzéki párt frakcióvezető helyettese.

Az MSZP-frakció elnöksége azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a képviselők lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének választásakor - mondta Kovács Tibor szocialista frakcióvezető-helyettes.

Bárándy Gergely szocialista képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) a parlament alkotmányügyi bizottsága által delegált tagja szerint súlyos érvek szólnak a jelölt támogatása ellen és mellett is, ezért meg kell adni a képviselőknek a lehetőséget arra, hogy egyénileg mérlegelhessenek.

A politikus szerint Havasiné Orbán Mária túl gyors tempóban akarja megvalósítani az egyébként a képviselő által is szükségesnek mondott reformokat.

Bárándy Gergely hiányolta a jelölt megfelelő tudományos hátterét. Elismerte ugyanakkor, hogy kétségtelenül Havasiné Orbán Mária mellett szól jelentős igazgatási tapasztalata.

Sólyom László köztársasági elnök november végén jelentette be, hogy Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az államfőnek azért kellett ismét főbírót jelölnie, mert az Országgyűlés május 26-án nem választotta meg előző jelöltjét, Baka Andrást. Az akkori jelölt nem kapta meg az OIT-tagok többségének támogatását sem.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lomnici Zoltán hatéves megbízatása június 24-én járt le.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×