Évek óta fényárban úszik Alex Goodhind melkshami otthona karácsony táján: a villanyszerelő házának csodájára járnak a környékbeliek. Idén valószínűleg a szokásosnál többen ácsorognak és bámészkodnak majd az épület előtt, hiszen a férfi a tavalyinál 3 ezer fonttal, azaz csaknem egymillió forinttal többért vásárolt karácsonyfaégőket és fényfüzéreket.
Az égők annyi áramot használnak el, hogy Goodhind idén már ipari kábeleken kapja az elektromosságot, másképp még egy pirítóst sem tudna megsütni otthonában, ha a füzéreket bekapcsolja.
Tavaly karácsonykor 700 fontos villanyszámla érkezett a férfi címére, és idén minden bizonnyal ennél is költségesebb lesz a vakító karácsonyi látványosság, de állítólag megéri: nap mint nap emberek tucatjai látogatnak el a házhoz.
Alex Goodhind, aki júniusban kezdte tervezni az idei fényözönt, azért díszíti fel házát édesanyja halála óta minden évben, hogy a helyi hospice szervezetnek gyűjtsön pénzt. Tavaly kétezer font (620 ezer forint) folyt be a nézelődők adományaiból.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes