Úgy vélte: megegyezésre van szükség a további reformlépésekhez, de egyes területeken nem szabad elsietni a változtatásokat. A kormányfő példaként említette az önkormányzati reformot, amely akár újabb 20 ezer munkanélkülit generálna, ez pedig a jelenlegi helyzetben elfogadhatatlan lenne. Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy nem voltak különleges háttértárgyalások, háttéralkuk a jövő évi költségvetésről és az adótörvényekről. A miniszterelnök komoly, tisztességes kampányt ígért az MSZP nevében a jövő évi európai parlamenti választásokra. Azt mondta: pártja február 28-án dönt majd a listáról, de az már biztos, hogy nem ő vezeti azt. A pártelnök úgy fogalmazott: az nem lenne elegáns, ha ő vezetné ugyan a listát, de aztán lemondana a mandátumról.
Az OIT támogatja az államfő jelöltjét
Támogatta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjainak többsége, hogy az államfő új jelöltje, Havasiné Orbán Mária legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A tanácsnak törvényben meghatározott jogköre és feladata az előzetes véleménynyilvánítás. A köztársasági elnök a múlt héten mutatta be Havasiné Orbán Máriát. Sólyom Lászlónak azért kellett ismét ajánlania egy szakembert a posztra, mert előző jelöltjét, Baka Andrást az Országgyűlés május 26-án nem választotta meg.
Sztrájkbizottság alakult Ferihegyen
Sztrájkbizottságot alakított és sztrájkfelhívást tett közzé a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete. Az érdekképviselet egyebek mellett a munkafeltételek javítását és az elmaradt juttatások folyósítását követeli, megegyezés hiányában pedig munkabeszüntetést helyezett kilátásba.
Nincs forrás a Puskás Ferenc Stadion felújítására
Nincs állami forrás a Puskás Ferenc Stadion felújítására - közölte a sportért is felelős önkormányzati miniszter. Gyenesei István az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülésén emlékeztetett: a költségvetés módosítása miatt az eredeti tervekhez képest 8 százalékkal csökkent a sportágazat 2009-es állami támogatása. Hozzátette: a minisztérium nyitott arra, hogy a Nemzeti Labdarúgó Arénát a Fehér úton, a Fáy utcában vagy akár az Üllői úton építsék fel.
Növelni kell a fuvarozók versenyképességét
Növelni kell a közúti közlekedési szolgáltatást végző vállalkozások versenyképességét - közölte a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese. Karmos Gábor elmondta: a jelenlegi világgazdasági és fuvarpiaci környezetben csökkenteni kell a környezetkímélő járművekre vonatkozó adóterheket, és ki kell alakítani egy versenyképességet támogató csomagot is.
Lezárult a MÁV Cargo privatizációja
Lezárult a MÁV Cargo privatizációja - közölte a MÁV Zrt. vezérigazgatója. Heinczinger István azt mondta: a Rail Cargo Ausztria átutalta a vételárat a MÁV Zrt.-nek, így a részvények a vevőhöz kerültek.
Megérkezett az első szállítmány Bátaapátiba
Megérkezett az első szállítmány Bátaapátiba, a Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolóba. A 16 hordónyi kis és közepes aktivitású hulladékot tartalmazó hordót a paksi atomerőműből közúton vitték a Tolna megyei településre - közölte a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. ügyvezetője. Hegyháti József elmondta: átmenetileg helyezik el itt a hulladékot, amíg - várhatóan 2010-ben - felépül a felszín alatti tároló.
Jelentősen emelkedik a Szülőföld Alap forrása
Jövőre nagyjából 100 millió forinttal nőnek a Szülőföld Alap forrásai. Erről a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára beszélt a magyar-magyar kormányzati konzultáció után Budapesten. Hozzátette: a pontos összeg annak a függvénye, hogyan alakul a Munkaerőpiaci Alap bevétele. Gémesi Ferenc elmondta: a tanácskozáson abban állapodtak meg, hogy jövőre elkészítik a Kárpát-medencei és a nyugati magyarság oktatási stratégiáját.
Súlyom: Az emberek nincsenek tisztában a válság nagyságával
A köztársasági elnök szerint az emberekben még nem tudatosult a Magyarországot is érintő nemzetközi gazdasági válság mértéke, ezért az egyház karitatív tevékenységére az eddiginél is nagyobb szükség lesz. Sólyom László erről azt megelőzően beszélt, hogy hivatalában magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokat fogadott. Az államfő azt mondta, ha nem történik strukturális változás a gazdaság területén és a lelkekben, akkor hosszú és lassú vergődés vár az országra. Sólyom László hozzátette: szükség lett volna hosszú távú tervezésre, perspektivikus látásmódra, de a magyar politikai életet a rövid távú cselekvések jellemzik, és nincs együttműködés.
Folytatódhat az RMDSZ együttműködése a nemzeti liberálisokkal
Romániában folytatná együttműködését a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ. Erről Calin Tariceanu, a liberálisok elnöke beszélt, miután tárgyalt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel. Kelemen Hunor, a magyar párt ügyvezető elnöke közölte: eddig minden parlamentbe jutott párt megkereste őket, de egyelőre csak a nemzeti liberálisokkal egyeztettek a jövőbeli együttműködésről.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes