Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Pálinkás József: Nem az Akadémia feladata a válság megoldása

Nem a Magyar Tudományos Akadémia feladata, hogy komplex gazdasági programmal álljon elő a kormány helyett - figyelmeztetett az InfoRádió Aréna című műsorában Pálinkás József, az intézmény elnöke. Hozzátette, a 13. havi fizetések megvonásán túl nem érzik a megszorításokat, habár már eleve kicsi az MTA költségvetése, és így nem tudjuk itthon tartani a legjobb tudósainkat.

A nemzeti csúcs hozadéka az volt, hogy az emberek láthatták: ha bajban van az ország, akkor a felelős emberek leülnek az asztalhoz és felelősen nyilatkoznak - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hozzátette: reméli, mindenki őszintén mondta el az álláspontját. Közjogi következménye ugyan nincs az eseménynek, de azt talán elérték vele, hogy mindenki felelősen és meggondoltan nyilatkozik - jegyezte meg az MTA elnöke.

Pálinkás József kifejtette: az MTA-nak nem az a feladata, hogy gazdasági programmal álljon elő, hanem, hogy azokra a kérdésekre, amelyekre a tudomány eszközeivel lehet, elfogulatlanul válaszoljon.

A megszorítás mindenkit érint, így az MTA-t is. Már az eredetileg benyújtott költségvetés sem volt nagyon bőkezű a kutatáshoz és a fejlesztéshez. Ennek az összege 2006-ban "érte el" az egy százalékot, 2007-ben pedig a 0,97-et, holott két százalék körül kellene lennünk - fejtette ki a stúdió vendége.

Mint mondta, a költségvetés mostani tervezete annyiban érinti az MTA-t, hogy a tizenharmadik havi fizetést itt is arányosan csökkentették. További elvonásokról nem tud Pálinkás József, de arra rámutatott, habár drámai csökkenésről nincs szó, az összeg már önmagában kevés ahhoz képest, amilyen arányban a tudományra kellene fordítanunk a költségvetésből.

Az MTA elnöke figyelmeztetett: a fiatal tudósok alkotják a legmozgékonyabb munkaerőt, ha versenyképesek akarunk maradni, akkor azokat a kiemelkedően teljesítő embereket, akikért óriási harc folyik, nyugat-európai módon meg kellene fizetni.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×