eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Kósa: "Ez nem a késő Kádár-kor reformdulakodása"

Elismerte a kormány felelősségét a túlköltekezésben Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a jövő évi költségvetés általános vitája során az országgyűlésben. Kósa Lajos fölhívta a figyelmet, hogy nem a Kádár-korban élünk. Szerinte nem a kis falvak, hanem Budapest önkormányzatát kellene megreformálni.

A 2009-es költségevetés általános vitája során Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a parlamentben kiemelte: a  munkahelyek megvédésének, a tizenharmadik havi nyugdíj megőrzésének, valamint a hazai vállalkozások további segítésének komoly ára van, amelyet a társadalomnak közösen kell megfizetnie.

Az MSZP vezérszónoka elismerte a kormányoldal felelősségét abban, hogy az állami kiadások rendszeresen meghaladták a bevételeket, míg a Fidesz számlájára írta az olyan "szükséges változtatások" megakadályozását, mint az önkormányzati, az egészségügyi, az oktatási és a társadalombiztosítási reform.

Egyetértését fejezte ki a Fidesz számosjavaslatával, ugyanakkor szerinte a legnagyobb ellenzéki párt eddig olyan "luxuskiadások" lefaragásához sem adta beleegyezését, mint az önkormányzati kiadások csökkentése vagy a népszavazás eltörlése.

A politikus bejelentette: a kormány gazdaságélénkítő csomag összeállításán dolgozik, amihez minden politikai oldal konkrét javaslatokat tehet a csütörtöki gazdasági csúcson.

"Demokráciában élünk"

"Azt kell megérteni a kedves szocialista képviselőtársaknak, hogy nem a felvilágosult abszolutizmusban élünk. Ez nem a szocialista reformkor, nem a késő Kádár-kor reformdulakodása. Demokráciában élünk, tehát a reformok csak akkor értelmesek, ha a választók elfogadják őket" - fogalmazott Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere.

Kósa Lajos élesen bírálta a kis önkormányzatok összevonását. Szerinte az önkormányzati reformot a fővárossal kellene kezdeni, hiszen sehol a világon nem működik város ennyi kerülettel, önkormányzattal, a kis falvak összevonásával pedig semmit nem lehet megspórolni.

Az ellenzéki politikus szerint a családok mindennapjait és közlekedését érintő támogatásokból 90 milliárd, a bérekből 120 milliárd, a nyugdíjakból és az egészségügyből 170 milliárd, az önkormányzatoktól 150 milliárd forintot vesz el az állam. Megjegyezte: a kistérség értelmetlenné válik, olyan alacsony lesz a finanszírozása.

Sok közfeladat, kiüresített jogok, fűnyíróelv

A kereszténydemokrata Hargitai János szerint olyan költségvetésről beszélnek a parlamentben, ami nincs is. A múlt pénteken kaptak meg a képviselők, és amit úgy lehet értékelni, mint a Pénzügyminisztérium javaslatát - jelentette ki Hargitai János. Szerinte a kormány "kiüresíti" az Állami Számvevőszék jogait, hiszen a jogszabály szerint költségvetést nem lehet ÁSZ-vélemény nélkül beterjeszteni, annak elkészítésére az ÁSZ-nak viszont csak egy hete volt.

Hargitai János szerint a kormány 2002 óta megduplázta az ország adósságállományát és lehetetlen mértékig emelte az adóterhelést. Mint mondta, sehol sincs olyan magas jegybanki alapkamat Európában, mint nálunk. Hangsúlyozta: ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy a kormány igénybe fogja venni az IMF-től fölvett készenléti hiteleket.

Kóka János, a szabad demokraták frakcióvezetője sokallta az állam számára megállapított több mint kilencezer közfeladatot, amit meg lehetne szűrni és ezzel 200-300 milliárd forintot megtakarítani. Át kell gondolni az állami feladatokat, van-e köztük olyan, amit rá lehet bízni az egyénre, vagy a piacra és nem kell pazarolni az adófizetők pénzét - jelentette ki.

Az MD-es Herényi Károly hangsúlyozta, a koncepciótlan fűnyíróelv csak tűzoltás, a törvényjavaslat a közkiadások érdemi struktúrájába nem avatkozik be, átmeneti megoldásnak tűnik. Nem a fájdalmas improvizáció, hanem az érdemi reform a megoldás - mondta. Ha a kormány nem ismeri fel a reformok végrehajtásának szükségességét, az egyensúly mindig alacsonyabb szinten fog megvalósulni - vélekedett a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×