Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
324.73
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Háromszázan tüntettek a szlovák nagykövetség előtt

Este nyolc órára kiürült a szlovák nagykövetség előtti terület, véget ért az a több mint egy órás tüntetés, amelyet a Dunaszerdahelyen történtek miatt tartottak. A tüntetők az egyik szlovák tv-stábot is provokálták.

A tüntetésen az MTI tudósítóinak becslése szerint körülbelül háromszázan voltak. A tömegben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Jobbik zászlóit is feltűntek. A transzparenseken egyebek mellett olyan feliratokat lehetett olvasni mint, "Hazátlan fattyúk" vagy "Tótok, a magyarok, kik hazát adtak nektek, most hálából verést kapnak!?".

A tüntetés alapvetően békés volt, néhány tüntető azonban provokálta az egyik szlovák kereskedelmi televízió stábját. A demonstrálók a magyar történelemről kérdezték indulatosan a TV Joj munkatársait, akiket a rendőrök - az eseményt látva - rögtön a kordon mögé kísértek. A televízió riportere ezt követően azt mondta az MTI-nek, hogy "nem történt atrocitás".

A tüntetésre készülve már öt óra után lezárták a nagykövetség épületének helyt adó Stefánia utat a Thököly út és a Városliget között. Ezen a szakaszon nem közlekedtek a trolibuszok sem.

A tüntetésre érkezőket azután engedték be a rendőrsorfal mögé, hogy a rendőrök átvizsgálták őket. A nagykövetség épülete előtt kettős kordont állítottak fel.

Előzőleg demonstráció volt a Külügyminisztérium épülete előtt is a Dunaszerdahelyen történtek miatt, az MTI úgy tudja, hogy ott mintegy 100-an tüntettek.

A nagykövetség előtt már szombaton is tüntettek. Az első demonstráció azután kezdődött, hogy a szlovákiai Dunaszerdahelyen a DAC-Slovan meccsen a rendőrök benyomultak a magyar szurkolók szektorába, több drukker megsérült, egyikük kórházba került.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×