Infostart.hu
eur:
364.97
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Dunaszerdahelyi botrány - Draskovics nem elégedett a szlovák tájékoztatással

A szlovák rendőrség szerint a magyar szurkolók a nézők számára nem látható helyen és módon úgy léptek fel, amely indokolttá tette a beavatkozást - ez olvasható abban a jelentésben, amelyet a pozsonyi hatóságok küldtek a magyar igazságügyi miniszternek. Draskovics Tibor szerint nem elégedettek a válasszal és kérik a bizonyítékokat.

A miniszter szerint Magyarországon sem megengedett olyan cselekedet, amely sérti Szlovákiát vagy bármely más országot, ezért a szlovák nagykövetség előtt történt zászlóégetés miatt már megtették a szükséges lépéseket és eljárást indítottak az elkövetők ellen.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter tájékoztatóján arról is beszélt, hogy szlovák rendőrség magyar rendőri összekötők részvételét kérte. Az összekötők alapvető feladata volt a biztosítást végző rendőri erőkkel és szurkolókkal való kapcsolattartás, a szurkolók magatartásának figyelemmel kísérése, és az, hogy szükség esetén figyelmeztessék utóbbiakat, ha jogsértően viselkednek. A szlovák kérés alapján öt magyar rendőr vett részt a mérkőzésen.

Az ORFK adatai szerint összesen 31 embert állítottak elő a szlovák hatóságok, közülük 16 magyar állampolgárt, és vasárnap kora délutánig valamennyiüket szabadon bocsátották. A rendőri intézkedések során 11-en sérültek meg, köztük öt magyar is, a kórházat már mindannyian elhagyták.

A dunaszerdahelyi meccset végig botrányok kísérték. A meccsre mindkét csapat hívei és a rendfenntartó erők is készültek. Magyarországról több klub - így a Ferencváros - drukkerei, összesen mintegy ezren próbáltak eljutni Dunaszerdahelyre. A hatóságok több mint ezer rendőrt vezényeltek ki, akiket biztonsági őrök is segítettek, és készültségbe helyezték a vasúti rendőrséget is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×