Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.16
bux:
147900.66
2026. november 4. szerda Károly

Török Gábor: Végre tartalmi kérdésekről szól a magyar politika

A Vision Consulting szerint a megnövekedett gazdasági kockázatok több területen is csökkentették a politikaikat Magyarországon. A politikai elemző intézet igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a válság újra rajzolhatja a magyar politikai térképet. Török Gábor hozzátette: nem stratégiai, hanem tartalmi megfontolások kerültek előtérbe.

A magyar politika, amely eddig alapvetően személyi, pozicionálási kérdésekről és a pártok egymáshoz való viszonyáról szólt, most tartalmi kérdésről szól, arról, hogyan lehet megoldani a válságot - közölte az InfoRádióval az Vision Consulting igazgatója.

Török Gábor hangsúlyozta: fordulat történt a magyar politikában, és szinte biztos, hogy nem lehet már úgy beszélni a politikáról, ahogy eddig, ám azt pontosan még nem lehet tudni, mit is eredményez ez a változás. A politológus szerint a válság újra rajzolhatja a magyar politikai térképet, és meg kell, hogy változtassa a pártok stratégiáját.

A válság megadta a lehetőséget a szocialistáknak, hogy megnyerjék az MDF vagy az SZDSZ támogatását, ugyanis a két ellenzéki párt mondanivalója közel áll ahhoz, amiről a kormány beszél, bármennyire is szeretnének ettől elkülönülni - fejtette ki Török Gábor.

A Vision Consulting igazgatója szerint mindez kiszámíthatatlan szövetségesi viszonyokat és politikai pozíciókat eredményezhet, ugyanis nem stratégiai, hanem tartalmi megfontolások kerültek előtérbe.

Az intézet elemzése szerint úgy tűnik, hogy az MSZP a kisebb parlamenti pártok aktív vagy passzív támogatásával képes lesz keresztülvinni a költségvetést, ami egyben a Gyurcsány-kormány hivatalban maradását eredményezné. Az MSZP-n belüli váltás esélye sem jelentős, hiszen a "válságkezelő miniszterelnök" elleni támadás politikailag nem kifizetődő, s nehezen is magyarázható, ha a kormányfő valóban képes megszervezni a költségvetés parlamenti támogatását - teszik hozzá.

Véleményük szerint a szocialista kormány és a miniszterelnök politikai túlélésének esélye növekedett, így most annak az eshetősége is nagyobb, hogy a következő országgyűlési választásokra csak 2010-ben kerül sor.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×