Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.9
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A Lánchíd kerül a 200-as érmére

A Lánchíd lesz a 200 forintos pénzérmén, miután a közel kétszázezer szavazat több mint felét a legrégebbi Duna-híd kapta a Magyar Nemzeti Bank voksolásán.

A jegybank közleményéből kiderül, hogy a két héten át tartó szavazáson a lakosság tetszését leginkább a Lánchíd (52 százalék) nyerte el, majd a fehér gólya (18 százalék) és a Megyeri-híd (13 százalék) következik. Negyedik lett a fakopáncs, utolsó előtti a cifra kankalin, a sort pedig a kövér daravirág zárja.

A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd. A szavazáson résztvevők magas száma azt mutatja, hogy a lakosság valóban fontosnak tartotta, hogy elmondhassa véleményét és részt vehessen az új 200-as kialakításában - áll az MNB közleményében.

A papírpénzről érmére váltás hátterében elsősorban a nemzetgazdasági megtakarítás és az a hosszú távú jegybanki cél áll, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra.

Az érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba. A kétszáz forintos bankjegy - várhatóan 2009 végéig - szintén törvényes fizetőeszköz marad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×