Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Újabb százmilliók a Szabadság híd rekonstrukciójára

A Szabadság híd rekonstrukciójának a jelenlegi mintegy 5,5 milliárd forintos keretét további 300 millió forinttal kívánja bővíteni a városvezetés - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől.

A politikusok tájékoztatása szerint hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet helyszíni javaslatra tárgyal a pótpénzről, csütörtökön pedig a Fővárosi Közgyűlés egy ugyancsak helyszíni javaslat alapján döntene a hídfelújítás újabb, immár az ötödik számú engedélyokirat módosításáról.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes az október 20-i kabinetülésre benyújtott előterjesztésében a pluszpénz szükségességét, illetve a májusban elfogadott engedélyokirat módosítását az elmúlt hónapokban felmerült többletmunkákkal, a térségben zajló beruházások összehangolásának pluszfeladataival, valamint azzal indokolta, hogy a köz- és díszvilágítás előzetesen becsült és tényköltségei 300 millió forintos többletforrást igényelnek. Ebből 75 millió forintot a hídfelújítási munkákra, 225 milliót pedig a közvilágítás korszerűsítésére fordítanának.

A hídfelújítás első, mintegy 4,9 milliárd forintos engedélyokiratát 2005 novemberében fogadták el, akkor még a dísz-, közvilágítási rekonstrukció nélkül. A 4-es metró Gellért téri és Fővám téri állomásának, a Fővám téri felszíni munkáknak és a budai főgyűjtő építésének összehangolása a hídrekonstrukcióval az évek során megnövelte a költségeket, a feladatokat, és új organizációs tervet is igényelt - rögzíti az előterjesztés.

Változtatásokra volt szükség azért is, mivel a hídrekonstrukció költségének jelentős részéhez EU-forráshoz jutott a főváros. Az állami közvetítéssel idén áprilisban elfogadott projektjavaslatból az EU törölte a díszkivilágítást és a többletköltségek egy részét is.

A főpolgármesteri hivatal közbeszerzési szakembereinek az álláspontja szerint, ha a köz-, és díszvilágítás kiépítését pótmunkaként adják vállalkozásba, fennáll a kockázata annak, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárást indít emiatt.

Az általuk javasolt két alternatíva esetében, ha pótmunkaként kezelik a közvilágítást, illetve, ha új közbeszerzést írnak ki, december 20-ig a Szabadság hídi villamosközlekedés megindításáig elkészülhet a közvilágítási munkák egy része. A közúti pálya jövő május 31-re tervezett átadásáig pedig a teljes közvilágítás kiépülhet. Az úgynevezett B-változat esetén a közvilágítást a főváros és az Elmű díszkivilágítási kft.-je építené ki.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×