Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Két és fél szavazaton múlik Gyurcsány jövője

Bár a kormány csak szombaton nyújtja be az új, a pénzügyi válsághoz igazított költségvetést, parlamenti elfogadása szinte biztosra vehető - állapította meg a Republikon Intézet. Tóth Csaba stratégiai igazgató az InfoRádiónak azt mondta: elképzelhető, hogy a válság miatt a parlament jelentős többsége zöld jelzést ad majd a költségvetésnek.

A kisebbségi Gyurcsány-kormány költségvetésének elfogadása elsősorban politikai döntés lesz a pártok részéről, vagyis a pártok a kormányhoz való viszonyuk kifejezésére használják majd a szavazást - áll a Republikon Intézet elemzésében, amelyet az InfoRádióban Tóth Csaba stratégiai igazgató ismertetett. A tanulmány szerint a költségvetés elfogadása vagy elutasítása mint a kisebbségi kormány és a kormányfő túlélésének kérdése jelent meg, és mind az ellenzék, mind a kormány egy olyan "végső tesztként" tekint a költségvetésre, amely meghatározza a kisebbségi kormányzás sorsát. Leghatározottabban ezt maga a kormányfő igyekezett megjeleníteni, aki lemondását is kilátásba helyzete a költségvetés parlament általi elutasítása esetére - derül ki az elemzésből.

A Republikon Intézet szerint a költségvetés sorsa tulajdonképpen már eldőlt. A stratégiai igazgató kiemelte: a független képviselőkkel, illetve más parlamenti technikai módszerekkel a költségvetést az egypárti szocialista kormány anélkül is át tudja vinni, hogy az MDF-fel vagy az SZDSZ-szel meg kellene állapodnia.

A parlamenti erőviszonyok szerint a szocialisták számára legrosszabb esetben is mindössze "két és fél" szavazat hiányzik a költségvetés elfogadásához. Ezt a két és fél szavazatot - ami praktikusan két átszavazást és egy távolmaradást jelent - a szocialisták változatos helyekről előteremthetik: saját inaktív képviselőik pótlásával, a függetlenek átszavazásával vagy távolmaradásának elérésével, vagy az SZDSZ, illetve az MDF képviselőinek hasonló magatartásával.

A kormány a világgazdasági válságra hivatkozva várhatóan erőteljes kísérleteket tesz, hogy a minimálisan szükségesnél nagyobb többséget biztosítson költségvetési javaslata számára - tette hozzá Tóth Csaba.

A stratégiai igazgató szerint a pénzügyi válság könnyebbé teszi mind a függetleneknek, mind az MDF-es vagy SZDSZ-es képviselőknek, hogy burkolt támogatást nyújtsanak a kormánynak, hiszen a válság olyan hivatkozási alapot jelent, ami kitéríti a parlamenti logikát abból a normális menetéből, amelyben az az elvárás az ellenzéktől, hogy nemet mondjon, így az ellenzéki pártok indokot kapnak arra, hogy miért támogassák a büdzsét.

Tóth Csaba kifejtette: az MDF-frakcióból kilépett Vas János, valamint a szabad mandátummal rendelkező Lengyel Zoltán eddigi magatartása a kormány burkolt támogatását jeleníti meg a költségvetési szavazáskor. A kérdés az, hogy ezt távolmaradással vagy nyílt átszavazással valósítják meg - tette hozzá.

Az említett két képviselő már biztosíthatja, hogy átmegy a költségvetés, emellett az MDF és az SZDSZ frakciójából is lehetnek távolmaradók, ami szintén az MSZP-nek kedvez, így egyértelműen nagyobb a valószínűsége, hogy lesz költségvetés - hangsúlyozta a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×