Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

KDNP: számoljon el a kormány a kvótapénzzel!

A KDNP azt kéri, hozzák nyilvánosságra a magyar szén-dioxid-kibocsátási kvóta egy részének eladásából származó bevétel pontos összegét. Erről Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A képviselő elmondta: Magyarország mintegy kétmillió tonna szén-dioxid-kibocsátási jogot adott el Belgiumnak, amelynek becsült értéke két-három milliárd forint lehet.

Hozzátette, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azt ígéri, hogy a forrást pályázati úton környezetvédelmi célokra fogják fordítani, viszont mivel a pontos összeg nem ismert, a kormányon lehetetlen számon kérni, hogy valóban az egész összeget zöld célra költi-e.

A KNDP-s politikus véleménye szerint stratégiai hiba Magyarország részéről, hogy éppen akkor értékesíti kvótájának egy részét, amikor a brüsszeli tárgyalásokon - amelyek a 2013 és 2020 között kapható szén-dioxid-kvótáról szólnak - magasabb kibocsátási jogot kér. Ezzel szerinte ellentmondásba került a kormány.

Rétvári Bence úgy vélekedett, a kormányzat nem környezetvédelmi, hanem gazdasági szempontból közelíti meg a kérdést.

A sajtótájékoztatón kiosztott közleményben kifejtik: a klímavédelemről szóló kiotói egyezmény keretében létrejött nemzetközi szén-dioxid-kereskedelmi rendszerben az államok korábbi kibocsátásukkal arányos kvótát kapnak. Ezeket a mennyiségeket osztják szét saját országuk szén-dioxidot kibocsátó vállalatai között.

A környezetvédő technológiák alkalmazása révén fel nem használt részt nemzetközi kereskedelemben értékesíthetik - fűzik hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×