Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Az influenza-világjárvány Magyarországot sem kerüli el

Növelni kell az antivirális gyógyszerkészletet és a szezonális influenza elleni védőoltásban részesülők számát, hiszen az influenza-világjárvány Magyarországot sem kerüli el - figyelmeztet a Magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság elnöke. Bujdosó László az InfoRádiónak elmondta: a járvány három hullámban érkezik majd, a betegek száma elérheti a 3 milliót, a halálos áldozatoké pedig a 60 ezret.

Az influenza-világjárvány Magyarországot sem fogja elkerülni: ha gyorsan ideér, emiatt pedig oltóanyaghiány alakul ki, 2-3 millióan is megbetegedhetnek - mondta az InfoRádiónak a Pandémiás Pervenciós Bizottság elnöke.

Bujdosó László hozzátette: a járvány három hullámban érkezik majd, és jelentősen megnövekszik, akár a 60 ezret is elérheti az emiatti halálozások száma. Az egészségügyi kapacitások kimerülnek, a gyógyszerköltségek az égbe szöknek - jegyezte meg a szakértő.

A becslések szerint a magyar gazdaságot a járvány miatt akár 1200 milliárd forintos veszteség is érheti, ez egyéves költségvetése a teljes hazai gyógyító és megelőző ellátásnak. A valódi katasztrófa ugyanakkor gazdasági szempontból következhet be, akár 5-8 százalékkal csökkenhet a világ GDP-je - magyarázta a Pandémiás Prevenciós Bizottság elnöke.

Keresztvédelem

Madárinfluenzában eddig szinte kizárólag fiatalok és gyerekek betegedtek meg, ez azt jelzi, hogy az idősebbek szervezetében - akik életük során már sokfélre vírust kaptak el - valamiféle védettség alakult ki. Lehetséges, hogy van keresztimmunitás a szezonális influenza kórokozója és a majdani pandémiás vírus között - közölte Bujdosó László.

A szakértő elmondta: a magyar lakosságnak ma csupán 15 százaléka oltatja be magát influenza ellen, az ideális ugyanakkor az lenne, ha ez az arány 25-30 százalékos volna. Megjegyezte: többféle gyógyszerből kell készleteket felhalmozni a járvány első hullámára.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×