Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Nincs veszélyben a Műegyetem épülete

Nem éri el a szakértők által várt határértéket a Műegyetem egyik épületének süllyedése.

A 4-es metrót építtető DBR Projekt Igazgatóság közlése szerint az érintettek és szakértők részvételével tartott egyeztetésen megállapították, hogy az épület statikailag nincs veszélyben, ennek ellenére gondoskodnak az állandó megfigyelésről.

Hangsúlyozták, hogy a süllyedés már megállt, és utasították a kivitelezőt, hogy minél előbb végezze el a Szent Gellért téri állomás tartószerkezeteinek munkálatait.

A DBR közölte azt is, hogy megállapodtak a nem statikai károk enyhítéséről, valamint a repedések, vakolat- és egyéb hibák elhárításáról is.

Korábban sürgős vizsgálatot követelt az ügyben Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, mert szerinte a metrót kivitelező cég nem tett meg mindent a műegyetemi épület süllyedésének elkerüléséért.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint kilencmilliárd forintos ingatlanvásárlásai miatt - írta a HVG. Miközben a bírálók a tranzakciók szabályosságát és az ingatlanok vételárát is vitatják, Nagy Elek elnök visszautasítja a vádakat. A kamarai vezető megvédte a beruházások gazdasági indokoltságát, és jogi lépéseket helyezett kilátásba a szerinte rágalmazó állítások terjesztői ellen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×