Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Mire elég 6 milliárd forint?

Várhatóan egymilliárd forinttal kevesebb jut jövőre az Országos Tudományos Kutatási Alap pályázataira, amelyekkel konkrét alapkutatásokat finanszíroz a magyar állam és a Magyar Tudományos Akadémia - számolt be az MTA elnökével folytatott megbeszélésről az OTKA újonnan hivatalba lépett alelnöke. Szabó Gábor "türelmes együttgondolkodásra" hívja az ipari szereplőket annak érdekében, hogy végre emelkedjen a magánszféra részvétele a magyarországi kutatás-fejlesztés finanszírozásában.

Egymilliárd forinttal kevesebb juthat 2009-ben a Magyar Tudományos Akadémia büdzséjéből finanszírozott Országos Tudományos Kutatási Alap pályázataira, bár a pontos számok csak a költségvetés elfogadása után derülnek ki - mondta az InfoRádiónak Szabó Gábor, az OTKA alelnöke.

A Szegedi Tudományegyetem rektora hozzátette: jövőre 6 milliárd forint körül alakul majd az alap költségvetése, ez azonban nem elég. Tárgyalni kell a fenntartóval, a kutatásfejlesztési és oktatási miniszterrel, hiszen a K+F-re fordított hozzáadott érték még mindig kevesebb mint a GDP egy százaléka - jegyezte meg.

A 3 százalékot az iparral közösen kell majd elérni, kétharmad-egyharmad arányban - hangsúlyozta az Országos Tudományos Kutatási Alap alelnöke, aki szerint minden évben szigorúan ellenőrizni kellene a magánszektor hozzájárulásának mértékét és emelni az összeget.

Mára a magyar felsőoktatás és a tudományos közélet megtanult együtt élni, együttműködni az ipari partnereknek. Ezeknek is megvan a saját kutatásfejlesztési stratégiájuk, így türelmes együttgondolkodással fel lehet tornázni a K+F-re fordított összeget a bűvös 3 százalékig - mondta Szabó Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×