Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
316.05
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Gyurcsány Ferenc is bejelentkezett Fodor Gábornál

Jövő héten kedden találkozik az SZDSZ vezetőivel Gyurcsány Ferenc. Ezt maga a kormányfő jelentette be az MSZP-frakció ülésének szünetében. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a következő két év politikájáról tárgyalnak majd.

A találkozón abban kell egyetértésre jutni, melyek azok a konkrét intézkedések, amelyekkel a gazdaság dinamizálása kormányzati vagy egyéb eszközökkel ösztönözhető, de határozni kell adó- és járulék kérdésekben is - közölte a kormányfő újságírókkal.

Arra a kérdésre, hogy a tárgyalások vezethetnek-e új koalícióhoz, Gyurcsány Ferenc azt mondta: a tárgyalásoknak elsősorban olyan politikához kell vezetniük, amelynek az az eredménye, hogy Magyarországon jobban megéri dolgozni.

A kormányfő közölte azt is, hogy jövő hét pénteken Dobogókőn ismét konzultál az MSZP-frakció vezetőivel, az MSZP elnökségével és a kormány tagjaival.

Gyurcsány Ferenc emellett egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, illetve Veres János pénzügyminiszterrel is, továbbá a gazdasági szféra szereplőivel, valamint Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a társadalmi partnerekkel - közölte korábban Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Hozzátette: az SZDSZ-szel történő egyeztetésről a kormányfő előzetesen tárgyalt már Fodor Gábor pártelnökkel is.

Daróczi Dávid az SZDSZ-szel való egyeztetésről azt mondta: ha lesz olyan program, amit mind a két párt támogat, előre lehet lépni, és meg lehet beszélni, hogyan valósítsák meg azt.

Kérdésre válaszolva hozzátette: ha és amennyiben ez lehetséges, és koalíciót köt egymással kettő vagy több párt, akkor annak a részleteiről is meg kell állapodni melyik tárcát ki vezesse.

"Szó nincs a miniszterelnök személyéről. Programokról, Magyarországról van szó, arról, hogyan lehet erősíteni Magyarországot" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy az egyeztetésen Gyurcsány Ferenc pártelnökként vagy miniszterelnökként vesz részt, Daróczi Dávid elmondta, "Gyurcsány Ferenc egy ember, aki a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és a Magyar Szocialista Párt elnöke, egy, oszthatatlan, egységes személy".

A kormányszóvivő a miniszterelnök a frakció zárt ülésén elmondott beszédéről közölte, a mintegy egyórás előadásban Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az elmúlt két év politikáját alapvetően eredményesnek tartja, a költségvetés egyensúlyi pályára állt, csökken az államháztartás hiánya.

Hozzátette: ezek az eredmények lehetővé tették, hogy a kormány a következő két évben másmilyen politikát folytasson, amelynek a hangsúlya a gazdaság fejlesztésére tevődik.

Mint mondta, ennek a kereteiről kezdődnek az egyeztetések. Hozzáfűzte, nem konkrét elképzelésekről beszélnek a frakcióülésen, hanem a következő két év kereteiről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség

Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség

Kedden 9 órakor folytatódik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelynek utolsó napirendi pontjaként választhat új köztársasági elnököt a parlament. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott - a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a szavazáson. Előtte viszont nyolc zárószavazásra, négy mentelmi ügyi eljárásra, valamint a legfőbb ügyész lemondási idejéről szóló döntésre is sor kerül. Ezen felül egyetlen nap alatt tárgyalja majd le a Ház a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslatot. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×