Csak a tények kedvéért rögzítsük: a gázt zömében a világpiacról, világpiaci áron vesszük. A politikának igazából csak arra van befolyása, hogy ezt a fogyasztókkal közvetlenül fizetteti-e ki, vagy közvetve, adók formájában hajtja be a pénzt (akár gázt nem fogyasztó emberektől is).

Jelenleg az a hibrid megoldás él, hogy a fogyasztók jó része nagyjából a világpiaci árat (pontosabban az import beszerzési árat) fizeti, a szociálisan rászorultak adópénzből kapnak ártámogatást.

Igen ám, de az, hogy mi az import beszerzési ár, csak kevesen tudják pontosan. Nagyjából ugyan ki lehet számolni, tudva, hogy az importőr (E.On Földgáz) és a Gazprom közötti szerződés szerint az import árat a világpiaci gázolaj- és fűtőolaj árak határozzák meg, 9 havi elcsúszással, de ennyi (tekintve, hogy a gázolaj és a fűtőolaj ára dollárban van meghatározva, a képlet még némi deviza-árfolyam bizonytalansággal is meg van spékelve).

Aztán hogy a kormány ehhez képest mit csinál, az meg aztán főleg rejtély. Ezt aztán ki is használja a politika, kormány és ellenzék egyaránt. Csak két plasztikus példa a közelmúltból.

A kormány 2006-ban, a választások előtt "elfelejtett" árat emelni, veszteséget okozva a közüzemi nagykereskedőnek. Aztán hogy kompenzálja a céget, a választások után nem csökkentette az árat, pedig a piaci viszonyok alapján megtehette volna. Vagyis a kormány rejtett kölcsönt kapott. (Most épp megint gond van, mert a kormány még le sem dolgozta teljesen a cég veszteségét, és a meredeken emelkedő világpiaci árak miatt amúgy is emelésre kényszerül.)

Állandó politikai villongások

Az ilyen machinációk mellett nem csoda, hogy állandó politikai villongások témája a gázár. A Fidesz a választások előtt ránézett a grafikonokra, látta, hogy a gázáremelés gyakorlatilag elkerülhetetlen (az elavult és bőkezű támogatási rendszer átalakításáról nem is beszélve). Meg is vádolta hát az MSZP-t, hogy gázáremelésre készülnek. A szocialistákból meg a szokásos reflex jött elő: hazudtak. Úgy gondolták, hogy a "Nem - lesz - gázár - emelés" jobb szöveg, mint az, hogy "A - Fidesz - is - emelne", vagy hogy elmagyarázzák, miért is lenne rá szükség.
Ahhoz, hogy a hazai lakossági gázár elérje a világpiaci árak által meghatározott import árat, a júliusi 9.9%-os áremelés után számításaink szerint további 40%-os árnövelésre lenne szükség jövő március elejéig.

Mindezeket a kiábrándítóan színvonaltalan játékokat megúszhatnánk. Csak törvényben kellene rögzíteni: a kormány nyilvánossá teszi a gáz beszerzési árát, és havonta, negyedévente kötelező jelleggel ennek megfelelő mértékben határozza meg a lakossági és vállalati gázárváltozás mértékét.

Slussz passz, nincs apelláta. Nincs választások előtti trükközés, nincs politikai propaganda-hadjárat. ("A kormány tehetetlen, mert nem képes gátat szabni a gáz drágulásának." Ezt utoljára az olajárrobbanáskor hitte el magáról a politika, ránk is szakadt az adósság.)

Elvileg mindez gyenge és nem transzparens formában létezik, és 2009-től a liberalizáció még inkább ebbe az irányba tolhatja a gyakorlatot, de áttörést csak a fentihez hasonló nyílt szabályozás hozhatna. A nyílt, szabályalapú árrendszer segíthetne a gázárat kiszorítani a politika slágertémái közül, a váratlan sokkok kezelését pedig a támogatási rezsim változtatására lehetne bízni. Mindezt persze a politikai konszenzus tehetné még hitelesebbé, csak hát ugye azt tudjuk, ennek mennyi az esélye...