eur:
388.22
usd:
360.21
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Fidesz: el a kezekkel a gyestől!

A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány arra készül, hogy elvegye a gyest a családoktól - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, az ellenzéki párt szakpolitikusa, aki ígéretet tett arra, hogy ha polgári kormány alakul, akkor visszaadják az elvett forintokat.

Selmeczi Gabriella felidézte, hogy a sajtóban megjelent információk szerint a kormány a gyes rendszerének átalakítását tervezi, és a miniszterelnök felesége, Dobrev Klára is arról beszélt, hogy idejétmúltnak tartja a támogatási rendszert.

A fideszes politikus szerint az eddigi reformok is mindig arról szóltak, hogy a kormány pénzt vett el az emberektől, így most is ez várható.

Arra a felvetésre, hogy a sajtóban megjelent információk szerint nem vennék el gyest, csak az eddigi három év helyett két év alatt fizetnék ki teljes összegét, Selmeczi Gabriella azt mondta: eddig is minden átalakítás úgy kezdődött, hogy szakértői köntösbe öltöztetve elkezdtek valamiről beszélni, majd a híreknek mindig az lett vége, hogy reform címén spóroltak embereken.

Szerinte a jelentősen emelkedő megélhetési költségekre tekintettel az lenne korrekt, ha a kormány elvonások helyett azon gondolkodna, hogyan emelheti meg a gyest.

Selmeczi Gabriella kérdésre válaszolva kijelentette: ha polgári kormány alakul, akkor visszaadják az elvett forintokat, és ahogyan 1998 és 2002 között történt, ismét fő szempont lesz a gyermekvállalás ösztönzése. Szerinte ugyanis ma a kormány politikája azt jelenti, hogy a gyermek vállalása egyenlő szegénység vállalásával.

A Világgazdaság múlt héten írt arról, hogy egyelőre csak ötletként merült fel a szocialista kormány oldalán, hogy készüljön javaslat a gyes kifizetésének módosítására. Az egyik terv szerint a támogatást az eddigi három év helyett két év alatt fizetnék ki, így a keretösszeg nem változna, csupán pénzügytechnikai változás történne.

A Fidesz múlt heti, ugyanebben a témában tartott sajtótájékoztatójára reagálva Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta: a gyes és a gyed rendszeréről folyik a szakmai egyeztetés. A kormánynak az a célja, hogy rugalmasabbá váljon a rendszer.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×