Infostart.hu
eur:
384.79
usd:
334
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Daganatos betegségben szenved Pécs polgármestere

Daganatos betegségben szenved Pécs polgármestere, aki szerdán azt is bejelentette, hogy betegsége ellenére kitölti 2010-ig szóló mandátumát a város élén. Tasnádi Péter elmondta: januártól kezelik, és a legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján tüneteinek nagy része már megszűnt.

"Magamért és a családomért eldöntöttem, hogy le fogom küzdeni, eldöntöttem, hogy meggyógyulok, és eldöntöttem, hogy tovább fogok dolgozni. Kitöltöm 2010-ig szóló mandátumomat a város élén, és e munkához szívesen veszem a támogatást" - mondta a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján Tasnádi Péter.

A szocialista politikus beszámolt arról, hogy még az idén januárban, influenzával összefüggésben került kórházba. Akkor derült ki, hogy szervezetében daganatos elváltozások vannak. Több kezelésen esett át, a legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján tüneteinek nagy része már megszűnt.

"Az ilyen betegségeknél a gyógyulás döntő részben a páciens mentális hozzáállásán múlik, és én úgy érzem, ez a küzdelem, ez a harc megvívható" - jegyezte meg, majd hozzátette, hogy nála a kórt korai stádiumában ismerték fel.

A polgármester az MTI-nek arra a kérdésére, miért beszélt a nyilvánosság előtt egészségi állapotáról, amikor az emberek többsége esetleges betegségét a magánügyének tekinti, azt mondta: nem akar bujkálni, nem akarja, hogy ismerősei, kollégái vagy választói találgassanak. "Jobb megmondani, hogy ez a helyzet".

Páva Zsolt, a pécsi Fidesz-KDNP ellenzékben lévő közgyűlési frakciójának vezetője Tasnádi Péter bejelentésére közleményben úgy reagált, elismeréssel adóznak a polgármester bátorsága, nyíltsága előtt, hogy felfedte betegségét a nyilvánosság előtt.

"Frakciónk sem most, sem pedig a jövőben nem kívánja politikai ügyként kezelni ezt a bejelentést, és ezt várjuk a közgyűlés többi politikai szereplőjétől is. Úgy véljük ugyanis, hogy a betegség nem lehet politikai ügy tárgya, egy ember egészségi állapotát nem szabad politikai célokra fel-, illetve kihasználni" - írta az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

Hozzáfűzte, hogy a magánemberként támogatásukról és együttérzésükről biztosítják Tasnádi Pétert, bízva abban, hogy eredményesen tudja majd felvenni a küzdelmet a betegséggel, és végül legyőzi azt.

Címlapról ajánljuk

Védelmi Tanács: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „terrortámadást készítettek elő a Török Áramlat vezetékkel szemben”. A Védelmi Tanács vasárnapi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni a szerb határtól a szlovák határig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Hiába könyörögnek a nyugati hatalmak, Ukrajna az éjjel újabb pusztító csapást mért Oroszországra - Percről percre az ukrajnai háborúról vasárnap

Hiába könyörögnek a nyugati hatalmak, Ukrajna az éjjel újabb pusztító csapást mért Oroszországra - Percről percre az ukrajnai háborúról vasárnap

Az ukrajnai háború a húsvéti ünnepek idején sem csillapodik: hajnalban újabb orosz drón- és rakétacsapások érték Odesszát, amelyek több halálos áldozatot követeltek. Válaszul Ukrajna az orosz bevételek szempontjából kulcsfontosságú Lukoil-olajfinomítókat vette célba, annak ellenére, hogy nem megerősített információk szerint több nyugati nagyhatalom – köztük az Egyesült Államok – arra kérte Kijevet, hogy a Hormuzi-szoros körüli energiaválság miatt függessze fel az orosz energetikai infrastruktúrát célzó támadásokat. Tudósításunk az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeiről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×