eur:
389.64
usd:
361.86
bux:
68475.29
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Érvénytelen a kazincbarcikai népszavazás

Érvénytelenül zárult Kazincbarcikán a városi kórház működtetésének jövőjéről rendezett ügydöntő népszavazás. Illés Pál jegyző elmondta: a szükséges 50 százalékot meghaladó részvétel helyett a választásra jogosultaknak csak 29 százaléka ment el szavazni.

A jegyző közölte: a népszavazás résztvevőinek többsége, 87,7 százalék elutasította, hogy az önkormányzat más cégnek vagy szolgáltatónak adja át a kórház működtetési és vagyonkezelői jogát.

Trencsényi Erzsébet, a kórház igazgatója úgy vélte: a referendum kiírása hasznos volt, mert az egészségügyi intézmény ügye az önkormányzati képviselőtesütlet elé került, és ez máris az adósságállomány csökkenését eredményezte.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata tavaly októberben írt ki először nyilvános pályázatot a városi kórház hosszú távú működtetésére, ennek eredménytelensége miatt november 30-án újabb tendert kellett kiírni.

Végül hárman adtak be ajánlatot, a budapesti székhelyű HospInvest Zrt., a Debreceni Egyetem, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint vele közösen a Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft. Eredményt nem hirdettek, mert időközben hat önkormányzati képviselő helyi népszavazást kezdeményezett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×