Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hankiss: Lassan a politikusoknak is leesik a tantusz

Az ország mély gazdasági, társadalmi, lelki válságba sodródott, amiért elsősorban az országot irányító politikai osztály a felelős - mondta a távirati irodának Hankiss Elemér társadalomtudós, aki vasárnap ünnepli 80. születésnapját.

Hankiss Elemér szerint 1989-1990-ben az ország jól és ígéretesen startolt, a demokrácia és a piacgazdaság intézményrendszerének kialakításában a kelet-közép-európai térségben az elsők között volt. Kiépült az egymást ellensúlyozó, autonóm intézmények rendszere, szabad játéka, dinamikus egyensúlya, ami előfeltétele egy demokratikus rendszer jó működésének.

A szociológus ugyanakkor hozzátette: az egymást követő kormányok rongálni kezdték a még törékeny rendszert; ahol lehet, szűkítették, csorbították az intézmények autonómiáját, és egyre inkább a maguk kezébe összpontosították a hatalmat. Megindult a pártok és az egész politikai rendszer oligarchizálódása, a demokrácia még gyenge intézményrendszere pedig nem tudott ellenállni a részben globális gazdaság nyomásának. Nem alakult ki a társadalmi és a gazdasági szereplők, az érdekek megfelelő egyensúlya; a politikai irányító réteg saját gazdasági klienseinek rabja lett.

A társadalomtudós úgy véli: másfél évtizeden át abban a tévhitben éltünk, hogy készen kaptuk a demokráciát, csak az a dolgunk, hogy négyévente elmenjünk szavazni, így nem váltunk felelősségteljes polgárokká.

Egyre rozogább

A "demokraták nélküli demokrácia" az évek folyamán egyre rosszabbul működött, de az elmúlt hetekben-hónapokban a társadalom egyre szélesebb rétegei mozdultak meg, próbáltak kitörni a politikai tetszhalálból, hallatni a hangjukat, megvédeni jogaikat és érdekeiket, számadásra kényszeríteni politikai vezetőiket - értékelt a társadalomtudós.

Hankiss Elemér úgy látja, hogy a politikusok egy részének is kezd leesni a tantusz; kezdik megérteni, hogy nem tehetnek meg tetszésük szerint bármit, komolyan kell venniük a társadalomtól kapott megbízásukat, az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelniük az ország érdekeire.

A szakember ugyanakkor hozzátette: a politikusoknak nehéz kibújni a bőrükből, kiszabadulni klientúrájuk szorításából, a magán- és pártérdekek ragacsos szövevényéből. Sokan próbálják még folytatni álságos, mézes-mázos retorikába burkolt, önmentő, ravaszkodó, az ország érdekeit semmibe vevő játékaikat.Hankiss Elemér megjegyezte azt is, hogy a demokrácia történeti kialakulása minden országban zavaros, bukdácsoló, válságokkal meg-megszakított folyamat volt. Az igazi változásokat mindenütt a társadalom erős nyomása kényszerítette ki.

A tudós úgy véli, hogy a válság mélyebb, mint hinni szeretnénk, a romlás az egész társadalmat áthatja. A félelem, a gyűlölködés, a felelőtlen önzés, a kölcsönös bizalom hiánya, a társadalmi szolidaritás és méltányosság, a közérdek, a közszellem hiánya elszívja a társadalom alkotó energiáit.

Nem reménytelen

Mindez nem jelenti azonban azt, hogy a helyzet reménytelen. Többé-kevésbé reális lehetőségek egész sora indíthatja el az országot felfelé a lejtőn - vélekedett a szociológus.

Ez lehet egy mély válság, mert a veszély felismerése sokkhatásként érheti a társadalmat, nem utolsósorban a politikusokat, akik végül nem tehetnek mást, mint feladják eddigi politikájukat, és komolyan hozzálátnak az ország rendbetételéhez - tette hozzá.

A szakember kevés esélyt lát a politikai kiegyezésre, de szerinte előbb-utóbb el kellene kezdeni kormányozni az országot, miután évek óta csak sodródik, az átgondolatlan, kapkodó döntések ide-oda rángatják.

Ragadós példa

Nem rögtönözni kellene ki kellene dolgozni egy útitervet, és a társadalom széles rétegeivel együttműködve meg kellene határozni az elérendő célt, egy jövőbeli Magyarországot, lépésről-lépésre ki kellene dolgozni a teendőket, majd következetesen végig kellene járni a kijelölt úton - hangsúlyozta a társadalomtudós.

Ehhez reformkori szellemiségre lenne szükség, ám az üres retorika és az álreformok épp az ellenkező irányban hatnak. Ugyanakkor a jó példa is ragadós; ha azok, akiket a társadalom nap mint nap lát és hall, a szakértelem, a hivatástudat, az erkölcsi feddhetetlenség, az önkorlátozás, a köz szolgálatának a szellemét sugároznák, a hatás látványos és áldásos lenne - emelte ki.

"Amikor politikusaink már nem Audi A8-asokban, hanem piros, narancssárga, kék vagy szivárványszínű bicikliken kerekeznek majd be a Parlamentbe, akkor talán, óvatosan, kezdhetünk reménykedni a változásokban" - fogalmazott végül Hankiss Elemér.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

A 2026-os év szeptembere sem hozta el a várva várt áttörést a csapadékhiány tekintetében, így bár a Dunántúlon helyenként mérséklődött az aszály, országos szinten továbbra is kritikus a helyzet. A tartós szárazság és a nyárias meleg miatt a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb megkezdődött. Az Alföldön a csontszáraz talaj komolyan akadályozza az őszi vetési munkálatokat, miközben érdemi, áztató esőre a hónap végéig már aligha van kilátás - írja a HungaroMet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×