Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
315.94
bux:
152809.97
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Stumpf: Gyurcsánynak sikerült kicsavarnia a Brutusok kezéből a tőrt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányátalakítással megelőzte, hogy a szocialista párt kihátráljon mögüle - mondta az InfoRádiónak Stumpf István, aki hozzátette: ha az ellenzék továbbra sem köt alkut a kormányfővel, akkor a kisebbségi kormánynak beszűkül a mozgástere.

Gyurcsány Ferenc a kormányátalakítással megpróbálta visszafoglalni a pártját és megteremteni a saját párthátterét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Stumpf István. A Századvég Alapítvány elnöke szerint a miniszterelnök nemcsak a kormány, de pártja belső szerkezetét is átalakította: megállapodott az eddig különutas politikusokkal, és beemelte a kabinetbe két fontos megye, Pest és Borsod meghatározó embereit.

A politológus úgy véli: az átalakítás háttéralkuk eredménye, amivel a kormányfő kicsavarta a Brutusok kezéből a tőrt, és ezzel sikerült megelőznie, hogy puccsot hajtsanak végre ellene. A 2010-es európai parlamenti választások kudarcától azonban ezzel sem tudja megmenteni a pártot - tette hozzá a szakértő.

Stumpf István szerint a kormány átalakítása nem más, mint veszteségminimalizálás: Gyurcsány Ferenc mindent kidobott a léghajóból, hogy legalább a felszínen maradjon. Az elemző úgy véli: a kormányfő a hirtelen bejelentett nagy arányú átalakítással el akarja terelni a figyelmet a koalíció bukásáról.

A személyi átrendeződés pedig nem azt bizonyítja, hogy Gyurcsány nem béna kacsa, hanem azt, hogy a pártján belül uralni tudja a helyzetet.

Az elemző elmondta: a kormány valamelyest fellélegezhet a nyári nagy sportesemények miatt, amelyek elterelik az emberek figyelmét a politikai helyzetről, de sok olyan kérdés van napirenden, amelyekhez megállapodás kell az ellenzékkel.

Ha azonban az ellenzék továbbra is fenntartja, hogy nem köt alkut Gyurcsány Ferenccel, akkor nagyon beszűkül a kormány mozgástere - hangsúlyozta Stumpf István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×