Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
315.53
bux:
153125.76
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Koalíciós válság - Sólyom László tárgyalni fog a pártelnökökkel

Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn Bicskén.

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban tartózkodó államfő kifejtette: első kézből szeretne informálódni, ezért kezdeményezésére szerdán elsőként Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnökével, miniszterelnökkel találkozik a Sándor-palotában, a sort a jövő hét hétfőn Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja. Sólyom László elmondta: a kormányfő már kétszer személyesen tájékoztatta arról, ő hogyan látja a kialakult helyzetet.

Március 9-e estéjén mindenkinek tudnia kellett, hogy alapvető politikai változás fog elkezdődni - fogalmazott az államfő. Hozzátette: a változás folyamatban van. A köztársasági elnök szerint a mostani helyzetben az elnöknek alkotmányosan és a jogszabályok szerint nincsen tennivalója, viszont közelről figyeli a belpolitikai eseményeket.

Sólyom László kiemelte: az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra.

"A klasszikust idézve: a puding próbája az evés" - tette hozzá.

A köztársasági elnök azt mondta, ebben a helyzetben kötelessége a miniszterek felmentése és kinevezése.

Ahhoz, hogy az Országgyűlést fel lehessen oszlatni, az kell, hogy a Ház négyszer megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Mint mondta, a köztárssági elnöknek ekkor kell kiírnia új választásokat és ugyanezt kell tennie, ha a parlament feloszlatja önmagát.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×