Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Kedden dönt az MSZP a magántőke bevonásáról az egészségpénztárakba

Keddi ülésén dönt a szocialista frakció arról, hogy milyen formában, milyen határidővel venné ki a magántőke bevonásának lehetőségét az egészségbiztosítási törvényből. Felvetődött, hogy készakarva nem készítenék el a végrehajtási rendeleteket, és az is, hogy új törvény lesz. Az SZDSZ reméli, hogy a parlament hatáskörében maradhat a jogszabály bármilyen módosítása. A Fidesz a magántőke nélküli szocialista javaslatot sem támogatja.

A koalíciós szakadás után néhány héttel, vasárnap az MSZP elnöksége kezdeményezte, hogy kerüljön ki az egészségbiztosítási törvényből mindaz, amihez a szabad demokraták korábban ragaszkodtak, nevezetesen a magántőke bevonása a biztosítási rendszerbe. Lendvai Ildikó, a szocialista képviselőcsoport vezetője azt mondta, a politikai környezetre tekintettel nem érdemes forszírozni a magánbefektetők bevonását.

"Nem azért, mert ezt rossznak tartjuk, nem azért, mert változott a korábbi véleményünk, a körülmények azonban változtak. Nyilván egy folyamatos népszavazási fenyegetettségben, jószándékú, valódi, érdemi befektetők jóval kevésbé jelentkeznének" - hangsúlyozta a politikus.

Az MSZP, úgy tűnik, visszatérne a korábbi javaslatához, amely szerint hét, regionális alapon szerveződő, 100 százalékosan állami tulajdonú pénztár finanszírozná az egészségügyi ellátást.

Lendvai Ildikó ugyanakkor hozzátette, a magántőkének helye van az egészségügyben, de nem a biztosításban, hanem az intézményi rendszerben.

Az SZDSZ a sajtóból értesült

Az SZDSZ a sajtótól értesült a szocialista kezdeményezésről. Horn Gábor ügyvivő hangsúlyozta, a magánbefektetők bevonását a parlament elfogadta, annak kivonása is parlamenti hatáskör.

"Azt gondolom, hogy a pénztártörvény megváltoztatását a parlamentben lehet megejteni. Ha az MSZP a koalíció felbontása után úgy gondolja, hogy változtatni akar ezen, akkor be kell hozni a parlamentbe, és szavazni kell róla" - jelentette ki a politikus.

Horn Gábor annak kapcsán beszélt erről, hogy sajtóhírek szerint a szocialisták nem a törvényt módosítanák, hanem egyszerűen nem hajtanák végre azokat a kiegészítő rendeleteket, amik a magánbefektetők bevonását szabályozzák.

Az InfoRádió szocialista forrásból úgy értesült, hogy először módosítják a jelenlegi törvényt, majd egy új jogszabállyal hatályon kívül helyezik a mostanit. Ezt a forgatókönyvet erősítheti, hogy Lendvai Ildikó hétfőn megjegyezte, "elfogadott törvényt nem végrehajtani akkor lehet, ha ezt egy másik törvény előírja".

A szocialisták mai frakcióülésükön döntenek arról, hogy milyen módon, milyen határidőkkel vonják ki a magánszektort az egészségbiztosításból. A Fidesz - bár hónapokig ugyanezt követelte - nem támogatja a tisztán szocialista modellt sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×