Nemes Gábor, a BKV dolgozók sztrájkját szervező egyik érdekképviselet elnöke az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy a tervezett csoportos létszámleépítés és a járatritkítások ellen tiltakoznak, emellett azt követelik, hogy a BKV vezetősége kezdjen tárgyalásokat a főváros és az állam képviselőivel a társaság anyagi problémáinak megoldásáról. A cég és az érdekképviseletek között szerdán folytatódik az egyeztetés. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke eredményesnek értékelte a munkabeszüntetést, és közölte: nem adják fel követeléseiket. A MÁV továbbra is irreálisnak és jogtalannak tartja a VDSZSZ igényeit, de pénteken újabb egyeztetést tartanak.
Kormányválság: Sólyom László egyeztet a pártvezetőkkel
Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról. Az államfő első kézből szeretne informálódni, ezért szerdán Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, az MSZP vezetőjével találkozik a Sándor-palotában, a sort pedig jövő hétfőn Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja. Sólyom László hozzátette: a kormányfő már kétszer személyesen tájékoztatta arról, ő hogyan látja a kialakult helyzetet.
Kóka szerint konszenzusos reformszerződésre van szükség
A gazdasági problémák felszámolásának megkezdésére szólította fel a kormányt és a miniszterelnököt az SZDSZ elnök-frakcióvezetője. Kóka János a parlamentben, napirend előtti felszólalásában azt mondta: konszenzusos reformszerződésre van szükség, azonban ezt nem az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, hanem az öt parlamenti pártnak kell megkötni. A liberálisok elnöke hozzátette: a Gyurcsány Ferenc-féle reformstop miatt kialakult koalíciós válság, valamint az erre visszavezethető sorozatos nemzetközi leminősítések egyaránt azonnali cselekvést tesznek szükségessé. A felszólalásra a kormány részéről senki nem reagált.
Az MSZP felfüggesztené a pénztártörvény végrehajtási rendelkezéseinek egy részét
Hírügynökségi értesülés szerint az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény egyes végrehajtási rendeleteinek felfüggesztését kezdeményezi április 28-val az MSZP. A távirati iroda úgy tudja: a szocialisták azért választanák ezt az időpontot, mert így nem sértenék meg a koalíciós szerződést, ha az SZDSZ küldöttgyűlése egy nappal korábban az együttműködés felmondásáról dönt. Az MSZP elnöksége vasárnap döntött arról, hogy konzultáció kezdődik egy új törvényről, amelyet társadalmi vitára is bocsátanak, mielőtt a parlament elé kerül.
A közvélemény többsége egyetért Horváth Ágnes menesztésével
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csaknem kétharmada egyetért Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztésével, és majdnem minden második válaszadó támogatja, hogy emiatt az SZDSZ visszahívta tagjait a kormányból. A Századvég-Forsense április 2-a és 4-e között 500 embert kérdezett meg. Az intézet kutatási igazgatója az InfoRádióban elmondta: a jelenlegi politikai helyzet kialakulásáért a válaszadók csaknem ugyanakkora arányban tartják felelősnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét, valamint az MSZP-t és az SZDSZ-t. G. Fodor Gábor hozzátette: a megkérdezettek több mint fele mindkét politikust, illetve mindkét pártot felelősnek tartja a helyzetért. A lehetséges megoldások közül az előrehozott választásoknak van a legnagyobb támogatottsága; a relatív többség, 42 százalék tartaná helyesnek ezt a lépést.
Szerdán csökken a gázolaj ára
Két forinttal csökkenti szerdától a gázolaj árát a Mol. A holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára nem változik. A honlap adatai szerint az árváltozás után a gázolajért átlagosan 311, a benzinért 297 forintot kell fizetni literenként. Legutóbb két hete - 4-4 forinttal - csökkent a benzin és a gázolaj ára.
Nem fizet osztalékot az OTP
Nem fizet osztalékot tavalyi eredménye után az OTP Bank - derül ki a pénzintézet közgyűlési előterjesztéseiből. Az OTP magyar számviteli szabályok szerinti, nem konszolidált adózott eredménye tavaly 119,9 milliárd forint volt, 35,6 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban. Az OTP tavaly részvényenként 145 forint osztalékot fizetett.
Bemutatták Koszovó alkotmányát
Pristinában bemutatták a nemrégiben Szerbiától különvált Koszovó új alkotmányát. Hashim Thaci kormányfő a dokumentum ünnepélyes aláírásakor azt mondta: az alaptörvény egyenlőséget biztosít Koszovó minden polgárának. A alkotmány - amelyet még a volt dél-szerbiai tartomány 120 fős parlamentjének is el kell fogadnia - várhatóan június 15-én lép hatályba, azon a napon, amelyen a tervek szerint a helyi kormányzat átveszi a hatásköröket a területet 1999 óta igazgató ENSZ-missziótól.
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront