Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kilép az SZDSZ a koalícióból - a nap legfontosabb hírei

Kilép a kormánykoalícióból az SZDSZ; a párt miniszterei és államtitkárai április 30-ával távoznak a kabinetből - jelentette be a liberálisok elnöke. Kóka János közölte: az ügyvivői testület egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a miniszterelnök felmondta a közös reformprogramot, ezzel pedig a koalíciós megállapodást.

Hozzátette: kedden délután találkoznak az MSZP vezetőivel és ezen a megbeszélésen kerül majd szóba, hogy konstruktív ellenzékként támogatni tudják-e a kormány munkáját. Kérdésre válaszolva szólt arról is: ha esetleg Gyurcsány Ferenc lemondana, akkor az új helyzetet teremt és ebben az esetben készek újra tárgyalni a szocialistákkal a koalíciós kormányzás lehetőségéről. Nyakó István, az MSZP szóvivője az esti elnökségi ülés után úgy nyilatkozott: pártja támogatja Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnök reggel mentette fel tisztségéből Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, de hangsúlyozta: ez számára nem jelenti a koalíció felmondását. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a helyzetet úgy értékelte: a kormánykoalíció alkalmatlan az ország helyzetének stabilizálására.

Majtényi az ORTT elnöke

Megválasztotta a parlament Majtényi Lászlót az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének. A képviselők közül 199-en szavaztak igennel, 5-en nemmel és 126-an tartózkodtak. A törvényhozás döntött az ORTT tagjairól is. A testület elnöki posztjára Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő közösen javasolta a korábbi adatvédelmi biztost.

Nyilvánosság előtt a tanárbántalmazások

Minden nyilvánosságra került tanárbántalmazási ügyben vizsgálatot indít az Oktatási Hivatal. Ezt az oktatási és kulturális miniszter mondta az iskolai biztonsággal összefüggő javaslatokat vizsgáló bizottság első ülésén. Hiller István hangsúlyozta: együttműködésre van szükség a diákok, a tanárok és a szülők között, és kerülni kell a boszorkányüldözést.

Sólyom: Piliszentkereszt nem nemzetiségi ellentét

A köztársasági elnök szerint nem nemzetiségi, hanem helyi hatalmi ellentét okozta Pilisszentkereszten a Szlovák Ház ügyében kialakult vitát. Sólyom László, miután a Pest megyei településen a helyi önkormányzat és a szlovák nemzetiség képviselőivel tárgyalt, úgy vélte: indokolatlanok voltak a pozsonyi reakciók. A pilisszentkereszti szlovák önkormányzat irodájának átköltöztetéséről múlt kedden döntött a helyhatóság; a határozat miatt a pozsonyi kormány is tiltakozott.

A monetáris tanács megemelte az alapkamatot


Ötven bázisponttal, 8 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület a döntést azzal indokolta, hogy a 3 százalékos célnál tartósan magasabb az inflációs kockázat, valamint a forint eszközöktől elvárt kockázati prémium is emelkedik. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kérdésre válaszolva elmondta: bár a testület követi a belpolitikai eseményeket, döntéseiben hosszú távra összpontosít.

Újraválasztotta az igazgatóságot a BÉT


Szalay-Berzeviczy Attilát választották ismét a Budapesti Értéktőzsde elnökévé a közgyűlést követő igazgatósági ülésen. A közgyűlés előzőleg újraválasztotta az igazgatóság valamennyi eddigi tagját, a felügyelő bizottságba pedig egy új tag került be. Döntöttek arról is, hogy a Budapesti Értéktőzsde osztalékfizetésre fordítja tavalyi nyereségét. Az újjáválasztott elnök később bejelentette: a tárgyalást kezdeményez a többségi, osztrák tulajdonos valamint a két legnagyobb kibocsátó, a Mol és az OTP képviselői között. Emlékezetett arra: a közgyűlésen több kisrészvényes - például a magyar olajtársaság és a legnagyobb magyar pénzintézet - is nehezményezte, hogy az osztrák konzorcium nem egyeztet senkivel a tőzsde stratégiájáról.

A fővárosnak nem tetszik a járatritkítás

Az InfoRádió értesülése szerint nem fogadta el a BKV 3 milliárd forintos megtakarítást eredményező járatritkítási tervét a Főpolgármesteri Kabinet. A paraméterkönyvről pénteken tárgyalnak ismét. A döntés szerint a közlekedési vállalat menedzsmentjének addigra egy új, már csak 2 milliárd forintos megtakarítást tartalmazó javaslat-csomagot kell kidolgoznia. Korábban a járatritkításról szóló terveket a fővárosi Fidesz frakció mellett több civil szervezet is elfogadhatatlannak tartja.

Nő a cigaretta jövedéki adója

Április elsejétől emelkedik a cigaretta jövedéki adója; a korábbi 13.965 forint helyett 14.460 forint lesz az adóminimum 1.000 szálanként. Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke elmondta: a jövedéki adó egy fix összegből és egy százalékos részből tevődik össze; a fix összeg a korábbi 7.600-ról 7.800 forintra emelkedik, a százalékos adó pedig 28 százalékról 28,2 százalékra nő.

Egymilliárd az encsi térségnek

Öt év alatt egymilliárd forinttal támogatja Demján Sándor nagyvállalkozó, illetve a nevét viselő alapítvány a hátrányos helyzetű encsi térségben élők oktatását. Ez az adomány jelenleg a legnagyobb összeg, amelyet magánember valaha is felajánlott Magyarországon. Az alapítvány egyebek mellett az óvodákba, az általános és középiskolákba, valamint a szakmunkásképzőkbe járó tanulók, illetve az ő intézményeik támogatását vállalja.

Indul a segély a koszovói szerbeknek

Szerdán megkezdi a segélyszállítást Koszovó szerbek lakta részébe az orosz kormány. A rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte: az első repülő negyven tonna élelmiszert, például gyermektápszert visz magával.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×